2021. június 22., 11:58
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 3 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.
A Szentendre Városi Óvodák munkatársai fáradhatatlan pályázók. A 2020/21-es nevelési évre meghirdetett lehetőségeket sem hagyták ki, aminek meg is lett az eredménye. Nyolc tagóvoda négy pályázaton szerepelt sikeresen.

Az OVI SPORT program pályázatán nyert a Szivárvány tagóvoda, az önkormányzat támogatásával megépülhetett a sportpálya az óvoda udvarán. Így a gyermekek egy mini műfüves pályán sportolhatnak, amely segíti az egészséges életmód kialakítását óvodások számára. (A sportpálya átadásáról korábban már részletesen beszámoltunk. >>)

„Hazai és határon túli óvodai tehetség-kibontakoztató programok támogatása” című kiírásra benyújtott  „Bizseri borsó, kis korsó…” – népművészet iránti érzékenyítés, festés, agyagozás, tehetség kibontakoztatás – című pályázattal két óvoda nyert. Bimbó úti tagóvoda és a Szivárvány tagóvoda. Mindkét óvoda ötszázezer forintos támogatásban részesült, ami lehetővé teszi, hogy szentendrei képző- és iparművészek bevonásával fejlesztő foglalkozásokat szervezzenek az óvodákban. A Szivárvány óvoda pályázatának kidolgozásában Borsódy Eszter keramikus művészt is részt vett, aki már korábban is tartott foglalkozásokat tehetségműhely programban. A Bimbó úti Tagóvoda tehetséggondozó foglalkozásai Lehocky Krisztina képzőművész vezeti, Festés, zenei inspirációval címmel.

A Hold utcai tagóvoda Gyermekeink Jövőjéért alapítványa a Nemzeti Együttműködési Alap Új nemzedékek jövőjéért kollégiuma által működési támogatásra kiírt pályázatán 1,1 millió forintot nyert informatikai fejlesztésre. Ebből korszerűsítették a nevelői szobák felszereltségét, informatikai eszközeit.

A DM „Nap gyermekei” pályázaton négy óvoda is részt vett – a Hold utcai, az Izbégi, az Egres úti és a Szivárvány tagóvoda. A pályázat célja a gyermekek napsugárzás elleni bőrvédelme, tetemes mennyiségű naptejet nyerhettek a pályázók. Valamennyi óvoda nyert, így tavasztól őszig minden gyermek számára biztosított az óvodákban a bőrvédelem (amennyiben ehhez a szülők is hozzájárulnak). A másfél milliós fődíj nyertesét később hirdeti ki.

Gratulálunk az óvodák munkatársainak a sikeres pályázatokhoz!