2014. augusztus 27., 08:21

2004 áprilisában alakult meg a Dunakanyar Orvosi Centrum, melyet a szakmájukban országos elismertséget szerző orvos házaspár, dr. Traub Alfréd plasztikai sebész és dr. Ratkay Imola szemész alapított. A kezdetekről, az elmúlt évek tapasztalatairól a főorvosnővel beszélgettünk.

Gyakorló és sikeres orvosként hogyan jött az ötlet, hogy magánrendelőt nyissanak Szentendrén?
Mindketten szegediek vagyunk, ott végeztük el az egyetemet, majd több helyen megfordultunk, külföldön is dolgoztunk. 17 évvel ezelőtt költöztünk Szentendrére. Két gyerekünk van, így általuk is sok ismerősünk lett a városban. A szülők, az ismerősök közül egyre többen kérdezték, hogy miért nem nyitunk magánrendelőt, hogy milyen jó lenne helyben is egy ilyen szolgáltatás. Úgy gondoltuk, hogy kipróbáljuk, és belevágtunk. Az igény tehát a helyi lakosokban merült fel, és a páciensek többsége is helybéli, illetve környékbeli.

Milyen változások történtek az elmúlt tíz év alatt?
Tíz évvel ezelőtt négy szakrendeléssel kezdtük: volt szemészet, plasztikai sebészet, bőrgyógyászat és nőgyógyászat. Erre volt a legnagyobb igény és kereslet, és azóta is ez a húzóágazat. A kínálatot folyamatosan szélesítjük: jelenleg van allergológia, ultrahang-diagnosztika, belgyógyászat, diabetológia, foglalkozás-egészségügy, pszichológia, urológia, bőrsebészet, illetve általános sebészet.

Milyen előnyei vannak egy magánrendelőnek a beteg szempontjából?
A DOC nagy előnye, hogy a várakozási idő a minimálisra csökken. Az akut problémákkal érkezőket a profilunknak megfelelően természetesen fogadjuk a rendelési időben, senkit nem küldünk el. A kellemes, természetes környezet megnyugtató hatással van a páciensekre, ez különösen a gyermekek esetében fontos, hiszen félelem nélkül várakozhatnak. Az orvosok odafigyelnek a páciensekre, tudnak velük beszélgetni. Jó a műszaki felszereltségünk, és jól képzett szakorvosaink vannak. Minden orvosunk rendelkezik kórházi háttérrel, tehát ha szükség van további diagnosztikai vizsgálatokra, illetve műtéti beavatkozásokra, tovább tudják küldeni a pácienseket. És az sem mellékes, hogy áraink jóval kedvezőbbek a pesti áraknál.

Hogyan ítéli meg orvosként, tulajdonosként a magánrendelő helyzetét?
Egy magánrendelő üzemeltetésénél nagyon sok a bürokratikus teendő. Sok időt és energiát vesz igénybe az épület fenntartása, a jelentési kötelezettség. Az állami intézményekkel jó a kapcsolatunk, több egészségpénztárnak is tagja vagyunk, ennek ellenére úgy érzem, nagyon nehezek a működtetés feltételei. Az orvosi-szakmai munkát nagyon szeretem, sokkal szívesebben foglalkozok kutatással, gyógyítással, oktatással, mint menedzseri munkával.

Mindezek tükrében hogyan látja a DOC jövőjét?
Az igény megvan a megfelelő, jó szintű ellátásra itt helyben is. Nagyon gyorsan változnak a körülmények, ezért hosszú távra nehéz tervezni. Időnként megkeresnek fejvadász cégek, de eddig határozottan nemet mondtunk a külföldi munkalehetőségekre. Örülünk a páciensek pozitív visszajelzésének, és ez erőt ad a további munkánkhoz.

Németh Erika

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
hét 08

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
hét 08

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
hét 08

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
hét 08
hét 08

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
hét 08
hét 08
hét 08
ked 09

Dunavirágmentés Szentendrén

augusztus 9.. 19:00 - 22:00
sze 10
csü 11

Barokk fesztivál Szentendre belvárosában

augusztus 11.. 08:00 - augusztus 14.. 17:00
pén 12

Római kori dunai őrhajó Szentendrén

augusztus 12. - augusztus 13.
pén 12
szo 13

Galaxisok koncert a Barlangban

augusztus 13.. 20:00 - 22:00
sze 17

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
sze 17
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26