2015. április 2., 09:24

Zilahhal és Kézdivásárhellyel 25 éve kötöttünk testvérvárosi szerződést. Egyidős a kapcsolat a rendszerváltással, felnőttkorba lépett, és április 10-én ünnepelünk a két város delegációival együtt.

Zilah megyei jogú város Romániában, Szilágy megyében, Szilágy megye mai székhelye, 1972 óta municípium. Kolozsvártól 86 km-re, északnyugatra a Zilah-patak két partján fekszik.

Nagyságrendileg 55 000 lakosa van, melynek 15%-a magyar. Szentendrével 1990 áprilisában kötött testvérvárosi megállapodást.

Zilah számos olyan látnivalóval büszkélkedik, mint például az Iparos egylet kaszinója, a Történelmi múzeum, a Katonai laktanya vagy éppen a Leányiskola és a Református középiskola épületei. Katolikus, ortodox és református templomai is vannak, és nevezetes még a Vigadó a Wesselényi szoborral és az Ártézi kút.

A várost talán Ady Endre szavaival lehet legjobban életre kelteni. A költő, aki 1892-től a zilahi református kollégium diákja volt így írt a városról egy prózai művében: „A vén Meszes aljában, ahol pihent a hódító Tuhutum vezér, az én ifjúságom elveszített paradicsomában, ünnep lesz holnap. Fáj a lelkem, hogy nem lehetek ott. Megszállna ott az emlék – megenyhítene a napsugár, meggyógyítana a fenyõillat s megváltana a lelkesedés mámora, mely az én édes, tápláló és fölnövesztõ Zilah városomban túlcsap a vén Meszes Terbete-csúcsán is holnap reggelen. De én csak itt fogok, a távolban ünnepelni. A vén Meszes hervadó erdõit, a Diák-domb õszi rózsás temetõjét, a tornyos alma mátert, Wesselényi ércalakját s a lelkesedõ ezreket csak érezni fogom, látni nem.”

A testvérvárosi találkozóra a polgármester, Căpîlnaşiu S.V. Radu vezetésével 8 fős delegáció érkezik, szeretettel várjuk őket Ady Endre üzenetével:

„Bár zord a harc, megéri a világ, Ha az ember az marad, ami volt: Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.”

 

 

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
hét 11

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
hét 11

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.