2018. január 25., 10:39

A január 18-i képviselő-testületi ülés főbb hírei

Arculati kézikönyv

A képviselő-testület megbízásából, a főépítész irányításával elkészült a településképi arculati kézikönyv, melynek előzetes partnerségi egyeztetése szeptember 18-tól október 11-ig tartott, a véleményezési szakasz pedig – az államigazgatási és partnerségi egyeztetéssel – december 6-tól 31-ig. Ebben az időszakban december 13-án lakossági fórumot, december 19-én pedig szakmai fórumot tartottak. A képviselők most elfogadták az államigazgatási szervek és a partnerek véleményeire adott szakmai válaszokkal egybedolgozott Településképi arculati kézikönyv végleges változatát.

SZEI, FMC

A Képviselő-testület tavaly decemberi döntése alapján Szentendre Város Egészségügyi Intézményei önálló gazdasági szervezete megszűnt, feladatait 2018. január 1-jétől a Ferenczy Múzeum Centrum látja el. A két intézmény vezetői előkészítették a gazdasági szervezeti feladatok ellátásával kapcsolatos munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét tartalmazó megállapodást, melyet a testület jóváhagyott. A Jóléti, illetve a Kulturális és Turisztikai Bizottság a februári ülésükön tárgyalják az intézmények SZMSZ-módosítását.

SZEI-pályázat

Szentendre Város Egészségügyi Intézményei az Egészséges Budapest Program keretében orvostechnikai-, épületgépészeti- és informatikai fejlesztést szeretne megvalósítani közel 170 millió Ft értékben. A képviselő-testület támogatta az intézmény pályázatát, melyhez önerőként 17 millió Ft-ot biztosít.

Bravos Aréna

A Bravos Sport Kft. többfunkciós sportcsarnokot kíván építeni a Kalászi út 3. szám alatti területen öt ingatlan összevonásával. A tervezett fejlesztés érdekében a képviselők hozzájárultak a Szentendre Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének módosításához, melynek tervezési költségét a Kft. vállalta. A területet kiemelt fejlesztési területté nyilvánították, így a szabályozási korrekciót tárgyalásos eljárás keretében végzik.

A fejlesztő szándékai szerint az épület Szentendre déli városkapujának meghatározó, „landmark” jellegű épülete lesz. Az alaprendeltetése kosárlabdasport-funkció, melyet további sport- és kapcsolódó rendeltetések egészítenek ki: kézilabda, ritmikus sportgimnasztika, küzdősportok; rendezvényterem; étterem főzőkonyhával, kávézó; fitnesz- és erőnléti termek; sportrehabilitációs egység szálláshelyekkel, vendégszobákkal, irodák.

Zajrendelet módosítása

Módosították a zaj elleni védelem helyi szabályozásáról szóló rendeletben a mozgó zajforrások üzemeltetésére vonatkozó paragrafusokat, mivel több lakossági bejelentés is érkezett a mozgó zajforrással, hirdetési célokra használt hangosító berendezéssel végzett tevékenységekkel kapcsolatban, emellett gyakori panasz, hogy a hirdetők engedély nélkül vagy a rendeletben meghatározott időtartamon kívül folytatják zajos tevékenységüket. A módosítás következtében ezentúl a város közigazgatási területén tilos a mozgó zajforrás és hirdetési célokra használt hangosító berendezés üzemeltetése. A módosítással egyidejűleg pontosították a közösségi együttélés alapvető szabályairól és elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló 2016-os önkormányzati rendeletet is a két jogszabály közötti összhang megteremtése érdekében.

Szövetkezeti tagság

A Dunakanyar-Pilis Helyi Termék Szociális Szövetkezet elnöke azzal a kéréssel kereste meg az Önkormányzatot, hogy együttműködő partnerként lépjen be szövetkezetbe. A Dunakanyar-Pilis HTSzSz 2013-ban alakult, célja, hogy a térség helyi élelmiszer és kézműves termelőivel, alkotóival együttműködve a termékek, alkotások minőségére és piaci jelenlétre figyelő közösséget hozzanak létre és támogassanak. A képviselők hozzájárultak, hogy az önkormányzat belépjen a szociális szövetkezetbe.

Együttműködési megállapodások felülvizsgálata

A szentendrei önkormányzat 2016. januárjában kötött megállapodást a Cigány, a Román, a Horvát, a Szlovák, a Lengyel, a Szerb és a Görög Nemzetiségi Önkormányzatokkal, melyek tartalmát most azzal módosították, hogy számukra havonta igény szerint, de legalább harminckét órában ingyenes helyiséghasználati jogot biztosítanak a Polgármesteri Hivatal épületében, illetve, hogy a nemzetiségi önkormányzatok a hivatal közreműködésével gondoskodnak a belső ellenőrzésről szóló szerződések megkötéséről.

Általános iskolai felvételi körzethatárok

A Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala Hatósági Főosztálya kérésének megfelelően a képviselő-testület a tavaly októberi ülésén már véleményezte a 2018/2019. tanévre elkészített általános iskolai felvételi körzethatárokat, az akkor tett változtatások átvezetésre kerültek a felvételi körzethatárokon, s a képviselők jóváhagyták a megküldött anyagot.

Ellenőrzési terv

Az adóhatóság – az adóigazgatási rendtartásról szóló törvény alapján – a törvényekben és más jogszabályokban előírt kötelezettségek teljesítésének megállapítása érdekében ellenőrzést folytat. A 2017. év ellenőrzési tevékenységével kapcsolatos részletes beszámolót, illetve a 2018. évi ellenőrzési tevékenységre vonatkozó javaslatot a testület elfogadta.

A biztonságos átkelőhelyekért

A TESZ képviselőcsoportja előterjesztést készített azzal a céllal, hogy a szentendrei útszakaszokat keresztező gyalogátkelőhelyek megfeleljenek a biztonságos átkelést lehetővé tévő követelményeknek és szabványoknak. A tapasztalatok alapján városunkban ugyanis több helyen szükséges javítani az átkelőhelyek megfelelő láthatóságán a közvilágítás fejlesztésével. A közvilágítás megújítására vonatkozó műszaki tervdokumentáció készítése már folyamatban van, így a  képviselő-testület úgy határozott, hogy a dokumentumot annak elkészülte után megvizsgálja, és ennek előterjesztésére kérte fel a polgármestert.

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
sze 17

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
sze 17

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
sze 17

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
sze 17
sze 17

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
sze 17
sze 17
sze 17

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
sze 17
pén 19

Szerb búcsú

augusztus 19.. 10:00 - 22:00
pén 19

Pörkölt Projekt koncert

augusztus 19.. 20:00 - 21:00
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26
pén 26
vas 28
vas 28