2015. október 27., 20:33

A Söndörgő együttes adott fantasztikus hangulatú koncertet Szentendre Város Önkormányzata szervezésében a Beregszász-Bulcsúi Református Egyházközség javára 2015. október 25-én, a Pest Megyei Könyvtár színháztermében. A teltházas jótékonysági koncert teljes bevételét, több mint 1,2 millió forintot a kárpátaljai településre juttatják el.

A Pest Megyei Könyvtár zsúfolásig megtelt színháztermében Bay Éva, az est háziasszonya Tamás Gábor erdélyi magyar zenész és népdalénekes gondolatát idézte a koncert előtt:

„Mi, magyarok így szétszaggatva, a világban szétszóródva is EGY lelki haza gyermekei vagyunk, és felelősek vagyunk egymásért.” Ezt a felelősséget átérezve jött létre ez a csodálatos este, ahol a szervezők, a zenészek és a közönség mind ezért a nemes ügyért fogtak össze.

„Nem azért segítünk, mert segíteni kell, és nem azért adunk, mert adni kell, hanem azért segítünk Kárpátaljának, mert segíteni szeretnénk, és tudjuk, jó helyre megy a pénz. Azért adunk, mert adni jó, és mert tudjuk, hogy jó embereknek, jó helyre, jó célra adunk.” – foglalta össze az esemény célját Verseghi-Nagy Miklós polgármester köszöntőjében. Az önkormányzat felhívására a szentendrei egyházközösségek  –  a kötődés miatt elsősorban a helyi reformátusok – és a helyi civil szervezetek is sokat tettek a jótékonysági este sikeréért.

A közönség hálás vastapssal jutalmazta a Söndörgő együttes kiváló zenészeit, Eredics Áront, Benjámint, Dávidot, Salamont és  Buzás Attilát a virtuóz délszláv muzsikáért. Elragadó dinamizmus és öröm áradt a színpadról, s ugyanez az öröm hatotta át a közönséget, mert adni jó.

 

Szentendre városa az idén nem először gondol a határon kívüli magyarság megsegítésére. Az év elején, polgármesteri keretből Beregrákos és Kajdanó magyar szórványközösségét támogatták, illetve az „Ötven Csemete program” alapítvány programjához is csatlakoztak. Az alapítvány a határontúli gyermekek ingyenes magyarországi táborozását szervezi, egyik vezetőjük, Kulcsár János segítségével, aki városunkban él. Elsőként egy kárpátaljai kis társaság táboroztatása a céljuk, s jövőre a bulcsúi közösség gyermekei is eljuthatnak segítségükkel Szentendrére. A városi összefogás további lépéseként Beregszászról hamarosan színésztársulat érkezik városunkba, az Ivancsics Ilona Színtársulat meghívására. A tervezett 4 előadás teljes bevételét a Beregszászi Illyés Gyula Színház társulatának ajánlják fel.

 

A koncerten jelen volt Iván Gusztáv, a Beregszász-Bulcsúi Református Egyházközség lelkésze is, akit az est után arról kérdeztünk, hogy érezte magát Szentendrén.

„Számomra fantasztikus élmény volt a Söndörgő együttest látni, bár előzetesen meghallgattam a zenekar egy-két felvételét, élőben a koncert aurája egyszerűen lenyűgöző volt.

Másodszor járok Szentendrén: elsőként augusztus 15-én, egy nagyon jó barátom esküvőjén lehettem itt, és engem ért a megtiszteltetés, hogy a szentendrei református templomban prédikálhattam a szertartáson.  Igaz, hogy nagyon kevés időt tölthettem itt, de fantasztikus volt a fogadtatás és maga a város is. Ezt nem udvariasságból mondom, éreztem az őszinte szeretetet és tenni akarást, amit nagyon köszönök! Eddig is nagyon sokat kaptunk magyarországi testvéreinktől, barátainktól. Ők azok, akik ebben a nehéz helyzetben maximálisan mellettünk állnak, ezért nagyon hálásak vagyunk a példátlan összefogásért.”

 

Hogyan tudunk még segíteni a kárpátaljai magyar testvéreinknek? Például olyan adományokkal, melyek a helyi közösség életét segítik. Bulcsú község óvodájának elhanyagolt, rossz állapotú épületéhez tavaly, a Dunamelléki Egyházközség jóvoltából kaptak kazánt és fűtőanyagot, de bármilyen további hozzájárulást elfogadnak: akár nyílászárókat, bútorokat, akár festéket. Az ifjúság nevelése is fontos szegmense az egyházközségnek. Hogy a fiatalokat helyben tartsák, hogy ne vágyódjanak el, közösségi programokat szerveznek, csoportokat hoznak létre. Ehhez billiárd- vagy pingpongasztal, egyéb sport- vagy játékeszköz hasznos segítség lehet.

A jó szándékú segítők keressék a kapcsolatot a Beregszász-Bulcsúi Református Egyházközség lelkészével, Iván Gusztávval: ivanguszti@gmail.com.

IMG_5280DSC_1204DSC_1196

IMG_5284IMG_5289 IMG_5290 IMG_5293 IMG_5294 IMG_5297IMG_5309IMG_5316

 

 

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
pén 08

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
pén 08

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.