2017. július 25., 16:32

Édouard Louis, vagyis Eddy Bellegueule könyve leszámolás a gyerekkorával, melynek során oly messze kerül egykori önmagától is, hogy még a nevét is megváltoztatja. A könyv Franciaországban elsöprő sikert aratott, egy évvel a francia megjelenése után több mint húsz nyelven látott napvilágot. A Leszámolás Eddyvel című regény alapján, Pataki Pál fordításának felhasználásával Rába Roland és Zöldi Gergely alkalmazta színpadra a történetet, melyet a Teátrum műsorán 2017. július 30-án, vasárnap 20 órától láthat a közönség.

Apám kétségbeesett. „Fiú ez egyáltalán, vagy mi? Folyton bőg, fél a sötétben. Miért ilyen? Én nem neveltem lánynak, pont úgy bántam vele, mint a többi fiúval!” Fogalma sem volt, hogy engem ugyanezek a kérdések gyötörnek. Ha fiú vagyok, miért nem vagyok olyan, mint a többiek? Miért viselkedem így, miért affektálok, miért gesztikulálok széles mozdulatokkal, miért olyan nőies a beszédem? Nem tudtam, miért lettem ennyire más, és ez borzalmasan fájt.

A darabot Nagy Dániel Viktor játssza, rendező: Rába Roland. Az előadás a FÜGE és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre.

Az előadás csak 14 éven felüli nézőinknek ajánlott!
Az előadás hossza: 1 óra 30 perc, szünet nélkül

Helyszín: Ferenczy Múzeum udvara (Kossuth L. u. 5.)

Esőhelyszín: Városháza díszterme (Városház tér 3.)

Belépőjegy: 3000 Ft

Jegyek: http://szentendreiteatrum.jegy.hu/program/leszamolas-velem-80916/383254

 

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
pén 08

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
pén 08

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.