2019. március 14., 10:17

Tavaszi egészségprogramok Szentendrén: 2019. március 17-23.: Testünk, a csoda kiállítás – MHAA Művelődési Háza, március 20.: Prof. Dr. Duda Ernő előadása: Mikrobiológiai énünk – REC, március 27.: Egészségkamion – Duna korzó, április 6.: Egészségnap – V8 uszoda.

Március 17-23.:
Testünk, a csoda kiállítás


Márciusban Szentendrére érkezik az országszerte nagy népszerűségnek örvendő Testünk, a csoda interaktív vándorkiállítás. A lakossági és iskolai színtérprogramok sorozatában az Egészséges Városért Közalapítvány következő rendezvényeként, önkéntesek segítségével és Szentendre Város Egészségügyi Intézményei Egészségfejlesztési Iroda munkatársai közreműködésével egy hétig látogatható a kiállítás. A Magyar Honvédség Altiszti Akadémia Művelődési Háza adott helyet a paravánokból és játékasztalokból álló „labirintusnak”. A paravánokon megjelenő anyag színes, informatív és izgalmas, rendkívül érdekes ismereteket közöl a 8 állomáson összesen több mint 500 képpel és humoros szöveggel. Délelőttönként óvodai és iskolai csoportoknak, délutánonként a városi nyugdíjaskluboknak jelent majd különleges élményt, annál is inkább, mert szakemberek tájékoztatóival és orvosi idegenvezetéssel egészítjük ki az interaktív tárlatot.

Március 20.:
Prof. Dr. Duda Ernő előadása
Szentendre és Vidéke Praxisközösségének céljai között szerepel újraéleszteni a tudományos ismeretterjesztést Szentendrén és a praxisok településein, így ezúttal Dr. Duda Ernő biológus Professzor, a SZTE ÁOK Orvosi Biológiai Intézetének egyetemi tanára tart előadást március 20-án 18 órakor Mikrobiológiai énünk (a mikrobiom) címmel, a szent-endrei Regionális Környezetvédelmi Központban (REC – Ady Endre út 9-11.).
Amilyen mértékben átformálta ismereteinket az ember genetikájáról a Human Genome Project, olyan paradigmaváltást okoz az orvosi mikrobiológia terén az emberi mikrobiom vizsgálata. A DNS-technológia és a bioinformatika fejlődése következtében nagyságrenddel nőtt az ismert baktérium (archea, egysejtű gomba) fajok száma. Tenyészthetetlen, soha nem látott mikroorganizmusok génjeit tudjuk vizsgálni, azok esetleges hatásait megjósolni. Világossá vált, hogy a huszonezer emberi gén mellett a több millió (!) mikrobiális gén által kódolt enzimek katalizálják az emberi szervezetben folyó anyagcsere-folyamatok túlnyomó többségét. Egyre többet tudunk meg arról, hogy a köztünk és a mikróbák közötti viszony, a mikrobiomot alkotó lények egymás közötti viszonya, a mikrobiális anyagcseretermékek, jelmolekulák milyen módon befolyásolják éle-tünket, immunológiai válaszainkat, hangulatunkat, stresszre adott válaszainkat, epigenetikánkat, öregedésünket, egészségünket. Az előadás ezekből az új ismeretekből igyekszik minél többet meríteni, laikusoknak és szakértőknek egyaránt.

Március 27.:
Egészségkamion – Duna korzó

A Magyar Tudományos Akadémián tartandó X. Jubileumi Népegészségügyi Konferencia és Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja tizedik évadának ünnepi nyitása után az idei évben Szentendréről indul útjára Magyarország Szűrőkamionja.
Március 20-án egész napos vizsgálatok lesznek az Altiszti Akadémián honvédségi dolgozóknak, majd a Praxisközösségbe tartozó Pilisszentlászlón március 21-én mutatják be a Student Health programot a diákoknak. Az érdeklődők 37 féle vizsgálattal, sok újdonsággal és 3D anatómiai mozival is ismerkedhetnek.
Március 27-én a szűrőkamion ismét Szentendrére gurul, hogy megszokott helyén, a Duna korzón, a hajóállomásnál újabb érdeklődőknek nyújtson vizsgálatokat, életmód tanácsadást és maradandó élményt. A diákok ezúttal is látogathatják a Student Health programot.

Április 6.:
Egészségnap – V8 uszoda
Végezetül az Egészségfesztivál nagyszabású egészségnappal zárul április 6-án szombaton 9-13 óráig a V8-ban. Előzetesen a programról: szív- és érrendszeri rizikófaktor-szűrés, érszűkület-vizsgálat, vércukor, PSA, légzésfunkció, COPD-szűrés, allergia, szájüregi rákszűrés, melanoma-szűrés, látásvizsgálat, hallásvizsgálat, előadások, videofilmek. Részletes programot a következő lapszámban, illetve interneten, plakáton, szórólapon találnak, valamint a http://efi.szentendre.hu oldalon.

Egészséges Városért Közalapítvány, Szentendrei Járás
Egészségfejlesztési Iroda
Szentendre Város Egészségügyi Intézményei
Szentendre és Környéke Praxisközösség