Nem szállítja a megtelt konténereket a szentendrei Hulladékudvarból a MOHU Budapest Zrt., ezért a lom-, a zöld- és a papírhulladékot sem tudják átvenni a Szabadkai utcában – közölte a Városi Szolgáltató március 20-án.
Fülöp Zsolt a MOL hulladékkezelő cégének vezetéséhez fordult, az ismétlődő probléma megoldását sürgetve.
Február végén fordult elő először, hogy a megtelt konténerek ürítéséről nem gondoskodott a MOHU. Majd márciusban megismétlődött a probléma, ráadásul hétvégén, ahogy most is.
A helyzet megértéséhez érdemes felidézni az alábbiakat.
Az önkormányzati törvény (13.§ 19. pont) hulladékgazdálkodásra vonatkozó rendelkezésének hatályon kívül helyezésével (2021. évi II. törvény) az önkormányzatok elvesztették jogukat a hulladékgazdálkodási és -kezelési tevékenység ellátására. A hulladékgazdálkodás állami közfeladattá vált, amelynek koncesszióba adásáról a kormány 2023-ban rendelkezett. A koncessziót az egyedüliként induló MOL Nyrt. nyerte el 35 évre az ország teljes területén.
Az Alkotmánybíróság a 2021. évi II. törvény indoklása szerint a hulladékkezelés koncesszióba adása közérdeket szolgál, és senkinek nincs alkotmányos joga e tevékenység folytatására. Ebben a jogi környezetben az önkormányzat mozgástere jelentősen beszűkült: az önkormányzatok ugyanolyan kiszolgáltatott helyzetben vannak, mint a lakosság.
Szentendrén a teljes körű hulladékgazdálkodási feladatokat a MOL-csoport tagjaként működő MOHU Budapest Nyrt. látja el 2026. január 1-től, miután a MOHU nem hosszabbította meg alvállalkozói szerződését a Városi Szolgáltatóval. Mivel a hulladékudvar működtetésére nem találták meg időben az alvállalkozót, ezért a Városi Szolgáltatóval kötöttek április végéig szerződést.

