Az erdőgazdálkodásban a termőhely beható ismerete alapvető fontosságú. Mivel az erdészeknek akár több száz évvel előre kell tervezniük, nem mindegy, hogy az adott erdőterület milyen fafajok megtartására alkalmas, hogy hova milyen fát ültetnek, ráadásul a klímaváltozás kihívásait is szem előtt kell tartaniuk. A Pilisi Parkerdő Zrt. Bajnai Erdészetén erre a célra speciális talajlaboratóriumot hoztak létre.
Az erdőtelepítésnél, már a kezdet kezdetén fényt kell deríteni a talaj viszonyaira: fajtájára, termőképességére, fizikai és kémiai adottságaira, vízellátottságára, mésztartalmára. Az erdőgazdálkodási munkálatok során így nem csak hibákat lehet megelőzni, de komoly összegeket is meg lehet takarítani. A Pilisi Parkerdő Zrt talajlaboratóriuma a társaság két szakembere, Csépányi Péter termelési és természetvédelmi főmérnök, és Limp Tibor, a Bajnai Erdészet műszaki vezetője szakmai vezényletével 2009-ben kezdte meg működését.
Az erdőkben zajló, belső folyamatok szabályozásán kívül az erdészeknek a megváltozó ökológiai feltételekkel, a klímaváltozás hatásaival is meg kell birkózniuk. A talajlaboratóriumnak köszönhetően lehetőség nyílik például szárazságtűrő fajok megfelelő helyre történő betelepítésére, amelyek a megváltozott klimatikus, víz- és talajviszonyokat is nagyobb mértékben tudják hasznosítani. Vagyis ezáltal életképesebb és fenntarthatóbb erdők jönnek létre, melyek jobban ellenállnak például az aszályos időszakoknak. A Pilisi Parkerdő Zrt. speciális laboratóriuma így vált a fenntartható erdőgazdálkodásért folytatott törekvés egy újabb fontos állomásává, mely szakmai tevékenység a Parkerdő határain is átnyúlik. A laboratórium éves megbízásainak ugyanis mindössze csak 30%-a köthető közvetlenül a Pilisi Parkerdő Zrt. erdőgazdálkodói tevékenységéhez, a fennálló 70% külső megbízók, szomszédos erdőgazdaságok és magán erdőgazdálkodók szakmai munkáját segíti.
A Pilisi Parkerdő célja és kiemelt törekvése, hogy a laboratórium által fémjelzett, progresszív szemléletet szakirányítási segédlettel minél több helyre el tudja juttatni.