2020. augusztus 5., 18:49

Annak ellenére, hogy már többször volt Szentendrén is földi kémiai gyérítés, szúnyogok tömege teszi elviselhetetlenné az estéket és most már a nappalokat is. Budakalász, Leányfalu, Óbuda, Pomáz és Szentendre polgármesterei közös levélben gyors és hatékony beavatkozást kértek Pintér Sándor belügyminisztertől és a szúnyoggyérítésért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetőjétől.

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF) által koordinált, központi szúnyoggyérítés megkérdőjelezhető hatékonyságát a mostani szúnyoginvázió is bizonytja. Az MTA Biológiai, Agrártudományok, Orvosi Tudományok Osztálya és az Ökológiai Kutatóközpontja egy 2018-as felhívásában már sürgette a koncepcióváltást, a gyérítési gyakorlat modernizálását, a központosított gyérítés helyett a tájegységenkénti lokális szervezését.

Levelükben a polgármesterek jelezték, hogy a szúnyoginvázió már nappal is ellehetetleníti a szabadban való tartózkodást, ami további veszteséget jelent – a járvány miatt amúgy is nehéz helyzetben lévő – turizmusból élők vállalkozások számára.

Mivel az eddigi földi kémiai gyérítés nem hozott eredményt, a polgármesterek azt kérték, hogy a Tisza menti településekhez hasonlóan mielőbb végezzék el a légi-kémiai gyérítést is a dunakanyari településeken is, miután a Nemzeti Népegészségügyi Központ a közelmúltban ideiglenesen engedélyezte a légi-kémiai szúnyogirtást.

fotó: hiros.hu

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
pén 01

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
pén 01

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.