2016. január 27., 12:30
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 8 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

DR. NÉMETHY PÁLMA HALÁLÁRA

arc palmi

Sokféle nekrológot írhatunk, sokféle nekrológot fogalmaz az élet a halál pillanatáig. Akadnak könnyesen emelkedettek, de sajnos vannak a műfaj szomorúságában is szomorú esetek, befejezetlen életek korai, váratlan lezárulásáról szólók.
Most ebben a hangulatban emlékezünk valakire, aki közvetlenül szakvizsgáját követően, negyedszázadon keresztül szolgálta Szentendrét, de életerejét egy szerencsétlen baleset megtörte: Sokáig harcolt az újrakezdésért, s legutóbb már jó hírek érkeztek felőle, környezete ismét optimistának, vidámnak láthatta.
Villámcsapásként jött hát a hír: dr. Némethy Pálma főorvos asszony, a SZEI korábbi kitűnő bőrgyógyásza, váratlanul elhunyt.
Ez a mindenkor elegáns, ápolt jelenség, az egyik legnagyobb energiát igénylő és elégtételt legnehezebben nyújtó szakmát művelte, kiváló színvonalon. Rendelt és gyógyított napestig, ragaszkodva a legnemesebb emberi és szakmai értékekhez, s közben élénken követte az egészségügy sorsának alakulását is. Aktív tagja volt a helyi orvostársadalomnak, a kamarai munkának és együttléteknek, együttgondolkodásnak. Aztán a kétezres évek első évtizedének reménytelensége mintha magával sodorta volna? A baleset után visszavonultan élt. Pedig folyamatosan próbáltuk hívogatni a közösségbe, vártuk rendezvényeinkre, kérdeztük véleményét. Szerettük volna, ha tudását ismét betegeink szolgálatába állíthatja. Mindhiába. A sors igazságtalansága talán reményvesztetté tette volna, vagy csupán egyedül akarta megvívni a nehéz harcot?
Annál örömtelibbek voltak a hírek testi-lelki állapotának javulásáról.
Az élet azonban nem mindig igazságos. Nem kérdez, és akkor nyújtja kezét a halálnak, amikor nem is sejtenénk.
Egy példamutató kollégánk, akit betegei sem felejtenek, szolgált és elment.
S ilyenkor a sors hibáztatása mellett talán mégis elgondolkodhat közösségünk is, megteszünk-e mindent azokért, akik megtettek mindent értünk?

Némethy főorvos asszony, kedves Pálma, adjon az Úr Néked békés nyugodalmat, megérdemelt vigaszt és elégtételt ott, ahova előttünk járnod rendeltetett.

Dr. Pázmány Annamária

 

 

In memoriam Némethy Pálma

Ennél magányosabban már nem lehet eltávozni ebből az árnyékvilágból. Szentendrei otthonában, egyedül megélve az utolsó pillanatokat, meghalt dr. Némethy Pálma bőrgyógyász, aki nem percekben mérte az időt, akinek az időnél is fontosabb volt a gyógyítás, a teljes gyógyulás.

Fiatal asszonyok párbeszédét lestem el, akik biztos kapaszkodót kerestek, egy orvost, akihez bizalommal fordulhatnak, aki mindent megtesz gyógyulásukért. Némethy Pálmát javasolták egymásnak. Én is őt kerestem, amikor bajban voltam, de ő figyelt a gyerekeimre, az unokáimra is. Óvta az én családom egészségét is. Nincs annyi magyar szó, amivel ezt meg lehet köszönni.

Ott, az utolsó percekben, amiről – bízom benne – nem tudta, hogy ezek az utolsó világi pillanatok, vajon érezte-e, hogy nagyon sokan gondolunk rá melegséggel a szívünkben. Ha nem, most már tudja, hiszen első döbbenetünk eljutott hozzá, eljutott a Földön túli létbe is, hogy nagyon tiszteltük és szerettük őt. Szerettük tudásáért, emberszeretetéért, szerettük magyarságért.  Haza a magasban, mondta Illyés Gyulával szólva, erről a 93 ezer négyzetkilométerről. Kis túlzással, még a szíve is a nemzeti trikolór színében dobogott.

Milyen az ember, mennyire önző, hiszen amikor a boldogságos útért kellene imádkoznunk, arra gondolok, talán most már onnan föntről, megszabadulva minden földi kötöttségtől, segít nekünk majd, hogy egymásra találjunk, mi civódó magyarok. Igen, kell a segítsége, hogy megmaradjunk ennek a világnak, hogy büszkén szólhassunk, hogy megtarthassuk ezt a hazát. Segítse ezt a hazát, onnan a magasból!

Legyen könnyű az útja, kedves doktornő, kedves Pálma! Már most nagyon hiányzik!

Lakatos Pál
Az angyalok őrzik…

Ismeretségünk Szentendrére költözésünkkel kezdődött. A társasház lakói nyár esti összejövetelt szerveztek ismerkedés céljából. Ekkor ismertük meg dr. Némethy Pálma doktornőt is. Friss gyümölcskosárkákkal érkezett este hét óra körül, munkából. Vidáman és nyitott szívvel közeledett hozzánk. Mivel akkor költöztünk Szentendrére, nem igazán ismertük a helyi viszonyokat, Ő ellátott minket jó tanácsokkal, például: hol vásároljunk húst, zöldséget, melyek a leghangulatosabb és legszebb kirándulóhelyek, hol készítik a legízletesebb halat. Rengeteget és lelkiismeretesen dolgozott. Reggelente negyed hétkor már hallottam jellegzetes lépteit a folyosón, gyakran este hét órakor találkoztunk az ajtó előtt, akkor ért haza a munkából. Fáradt volt, de jókedvű, és minden nehézség ellenére optimista.
Figyelt és meghallgatta az embereket, tanácsot adott, életet mentett, segített. Aztán egyszer vele történt baj, a hónapokig tartó ágyhoz kötöttséget hosszú és fájdalmas gyógyulás követte testileg, lelkileg. A baleset nemcsak a csontjait törte, de a lelkét is. Soha nem tudtuk meg, hogy igazából mi okozta a lelki törést, csak annyit mondott, „az emberek igazán a bajban ismerhetőek meg”. Ezután zárkózottabban, visszavonultabban élt. A baleset előtt gyakran jött hozzánk, sokat beszélgettünk. Az utóbbi időben megritkultak a találkozásaink. Ha találkoztunk, mindig azt mondta, hogy a családnál és az egymásra való odafigyelésnél nincs fontosabb.
Váratlanul és hirtelen ment el. Előttem vannak tarka vidám kendői, érzem parfümjének illatát, ami mindig betöltötte a folyosót. Szerette Marilyn Monroe-t és az angyalokat. Az angyalok őrzik Pálmát, mi az emlékét szívünkben örökké!

Zalavári Márta

 

 

Dr. Némethy Pálma
(1951–2016)
búcsúztatása
2016. február 6-án, 13 órakor lesz
a Wekerlei Munkás Szent József
templomban,
református szertartás szerint,
majd az urna elhelyezése
az altemplomban.
(Cím: 1192 Budapest,
Kós Károly tér 16.)

Dr