2020. szeptember 14., 12:53

A Szivárvány tagóvodában még egy COVID-19 fertőzött munkatársat találtak – annak köszönhetően, hogy polgármesteri utasításra elvégezték valamennyi munkatársnál a PCR-tesztet. Az önkormányzat ma, szeptember 14-én este elvégezteti a saját költségén az óvoda helyiségeinek, eszközeinek fertőtlenítését.

Szeptember 10-én derült ki, hogy az óvoda egyik dajka munkakörben dolgozó munkatársának második COVID-tesztje pozitív lett. Mivel augusztus 28. óta nem tartózkodott az intézményben, ezért a mb. járási tisztifőorvos – „az utolsó kontaktustól eltelt hosszú időre, illetve a késő pozitivitásra való tekintettel” – úgy rendelkezett, hogy „mellőzhető a járványügyi megfigyelés alá helyezés”, ill. a jelenleg érvényben lévő protokoll szerint más járványügyi intézkedés sem szükséges.

Fülöp Zsolt polgármester azonban indokoltnak látta, hogy valamennyi munkatársnál végezzék el a PCR-tesztet. Ez meg is történt szeptember 11-én. Ma a délelőtti órákban meg is érkeztek az eredmények és egy – szintén dajka munkakörben dolgozó – munkatárs tesztje pozitív lett. Az a munkatárs, akinek most pozitív lett a tesztje korábban betegállományban volt szeptember 12-ig, de hogy hétfőtől munkába tudjon állni, őt is tesztelték. Ma háziorvosi engedéllyel munkába is állt, de a délelőtt folyamán kiderült, hogy COVID-pozitív.

Az önkormányzat ma, szeptember 14-én este elvégezteti a saját költségén az óvoda teljes fertőtlenítését. Virocid-F hatóanyagú melegködös és ózon generátoros fertőtlenítés lesz, amit a Pest Megyei Kutató Mentő Szolgálat végez el. A fertőtlenítést 1 órás aktív ventilátoros szellőztetés követi.

Hajnal Szilvia intézményvezető jelentette a Szentendrei Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálynak, az EMMI-nek és a Helyi Operatív Törzsnek, hogy még egy munkatárs tesztje pozitív.

A Szentendrei Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály állásfoglalása:
„…a nevezett munkarendjét, az intézményben töltött idejét, a tevékenység végzését, feladatának ellátását figyelembe véve azt a döntést hozta, hogy az ott eltöltött tevékenysége alapján nem meríti ki az eljárásrendben foglalt szoros kontaktus tényét, a huzamos ideig egy személlyel történő kapcsolattartást. Azon esetben, amikor a csoport szobában segédkezett, a gyermekek ellátásában a reggeliztetés során pedig szájmaszkot viselt, mely dicsérendő protokoll az intézményben, a járvány továbbterjedésének megakadályozása céljából.”
Vagyis álláspontjuk szerint az óvodában nem indokolt további járványügyi intézkedés.

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
sze 06

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
sze 06

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.