2015. július 22., 16:24

Ebbe a serlegbe már egy egész üveg kölyökpezsgő belefér! Aki pedig az impozáns aranykupát a magasba emelhette, nem volt más, mint Zakar Ádám, a Magyar Korcsoportos Sakk Bajnokság U-8-as bajnoka, azaz a legjobb 8 év alatti fiú sakkozó, egyenesen Szentendréről.

A Magyar Sakkszövetség legrangosabb versenyét ezúttal is Balatonlellén tartották június 17-24. között. A 200 fős mezőny tagjai 6 korcsoportban egy héten keresztül küzdöttek egymással, nem egyszer 2-3, sőt olykor 4 órás partikon mérve össze a tudásukat. A fárasztó délelőtti agytorna jutalma értelemszerűen a balatoni pancsolás volt délután.
A Hüsi SC színeiben induló Zakar Ádám magabiztosan vette az akadályokat a világos és a sötét bábukat vezetve egyaránt. Ezt bizonyítja, hogy az első 5 forduló után 100 százalékos eredménye csak kevés indulónak volt a teljes mezőnyből. Bár a 6. fordulóban becsúszott egy vereség, a záró összecsapáson ismét Tusák József tanítványa mondta ki a bűvös „matt” szót.
„Már ilyen kis korban is elég egy gyaloghátrány ahhoz, hogy a másik megnyerje a partit. Ezért is volt fontos, hogy Ádám nem kapkodott, hagyott időt a gondolkodásra, aminek meg is lett az eredménye” – fogalmazott a diadal után Tusák József, aki hozzátette: májusban a hajdúböszörményi rapid bajnokságon is Zakar Ádám lett az ország legjobb 8 év alatti sakkozója.
Ami a jövőt illeti, az U-8-as bajnoki cím a világversenyen való indulásra is feljogosít! Idén ősszel Görögországban rendezik a 2015-ös Ifjúsági Sakk Világbajnokságot, ahol a tervek szerint a szentendrei tehetség is asztalhoz ül.

Eredmények:
F8-as csoport
1. Zakar Ádám (HÜSI SC) 6 pont
2. Palczert Mátyás 5,5 pont
3. Tóth Gergely 5 pont

« 2023. november » loading...
h K s c p s v
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
sze 29

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
sze 29

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.