2017. március 3., 12:00

Megtartotta idei első fórumát a Szentendrei KEF, melyen részt vettek a szentendrei oktatási intézmények vezetői, a Szentendrei Rendőrkapitányság, a városi egészségügyi intézmények, védőnők, Családsegítő Szolgálat, Gondozási Központ, járási képviselők és a Pest Megyei Kormányhivatal képviselői.

Petricskó Zoltán alpolgármester, aki egyben a Szentendrei Kábítószer Egyeztető Fórum elnöke, részletesen beszámolt az eddigi munkáról, az önkormányzat preventív szerepéről, és hangsúlyozta, hogy mennyire fontosnak tartja a rendszeres kapcsolattartást. Bevezetőjében méltatta a megjelent szakemberek munkáját és segítőkészségét, annak a kimondottan nehéz feladatnak az ellátását, amit a kollégák végeznek önkéntesen. Beszélt a gyermekeinket érő veszélyforrásokról, az önkormányzat általi felelősségvállalás szükségességéről. Azért is vállalta el örömmel a fórum elnöklését, mert fontosnak érzi a mára már felgyorsult, személytelen világunkban a segítő szándékú törekvést.

Soltész Emese civil és társadalmi kapcsolatokért felelős referens, egyben KEF koordinátor részletesen ismertette a KEF működési pályázatára nyert 900.000 forint felhasználhatóságát, melynek keretében idén elsősorban továbbképzésekre lesz lehetőség, bevonva és együttműködve a szakemberekkel és intézményekkel az előzetes igényfelmérések alapján.

A fórumon szakmai bemutatkozót tartott a szentendrei székhelyű, de több településen is működő Félkör Alapítvány is. Törzsökné Góczán Emese, az alapítvány kuratóriumi elnöke részletesen ismertette az alapítvány munkáját, lehetőségeit és szerepét a drogproblémákkal küzdő fiatalok kezelésében.

 

« 2023. május » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
sze 31

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
sze 31

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.