2021. június 29., 10:45
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 3 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

FRISSÍTÉS: A Duna Jobbparti Regionális Szennyvízelvezető Rendszer nyomóvezetéke hétvégi részlegesen dugulása miatt a Szentendrei Ister Napok Postás strandra tervezett programjait más, az eredetihez közeli helyszínek tartjuk meg.
?A Jóga a Japán Kertben // Szentendrei Ister Napok 2021 a Japán Kertben, mindhárom napon.
? A Kézműves foglalkozás Kyrúval a DMH udvarán // Szentendrei Ister Napok 2021 a Dunakorzó 18. szám alatti Dunaparti Művelődési Ház udvarán.
? A Vadkacsa Egyesület hajói a Riverside úszóműtől indulnak, a Dunakorzón.

Megértésüket köszönjük!

Szentendrén 2021. július 16., 17., 18-án kerül újra megrendezésre a több mint egy évtizedes múltra visszatekintő Ister Napok, azaz a Duna ünnepe. A város helyi hagyományaira, nép- és világzenei koncertekre épülő fesztivál az egyik legkedveltebb ingyenes családi rendezvény. A hagyományos szombat esti zenés gyertyaúsztatás mellett számtalan, a Duna köré szerveződő gyermek- és vízisport-program, táncház, koncert – Pál István „Szalonna” és Bandája, Petruska, Talamba, Szabó Enikő, Góbé – várja a Szentendrére látogatókat. Még idén sem lehet a szokásos keretek között megrendezni a Duna ünnepét, a koncertek a DMH udvarán lesznek, létszámkorláttal, a részvételhez előzetesen kell online regisztrálni a szentendre.jegy.hu oldalon.

A járványhelyzet miatt a tavalyi évben a Szentendrei Kulturális Központ sajnos nem tudta megtartani a hosszú évek hagyományára visszanyúló Szentendrei Ister Napokat. Még idén sem a szokásos keretek között rendezik meg a Duna ünnepét: a hagyományos programelemek megmaradnak (nép- és világzenei koncertek, táncház és gyertyaúsztatás, gyerek- és vízisport-programok), de a fesztivál kisebb méretű, kevesebb embert befogadó helyszíneken zajlik majd. Gasztronómiai kiállítók helyett a városi éttermek várják szeretettel a vendégeket.

Szentendre gyöngyszeme, a Duna – ókori nevén Ister – számos vízi és vízparti programot kínál a helybelieknek és az ide látogatóknak a közkedvelt Postás strandon. A folyón vízisport-programok, a parton jóga és kézműves foglalkozások fogadják a látogatókat.

Szombat este a szentendrei kuriózumnak számító zenés gyertyaúsztatás páratlan látványában gyönyörködhet a közönség a Dunakorzón.

A hétvégi koncertek idén a Dunaparti Művelődési Ház udvarán hallhatók: szombaton délután Petruska András és Zenekara, este Pál István „Szalonna” és Bandája húzza a talpalávalót. A koncertet 22 órától táncház követi, „Szalonna” és Bandája élő zenei kíséretével. Vasárnap délután Szabó Enikő és Zenekara, koraeste a Góbé zenekar játszik. 20 órakor a Talamba lép fel.

Koncertjeink szabadtéren, körbe kerített helyszínen zajlanak. A koncerten való részvételhez előzetesen kell online regisztrálni a szentendre.jegy.hu/ oldalon. (A belépéshez védettségi igazolvány nem szükséges.)

Mint ahogy a szentendrei fesztiválokon már megszokott, a Szentendrei TDM most is városismereti sétával készül. Ezúttal egy hajózással egybekötött séta során szeretnék megismertetni az érdeklődőkkel Szentendre és a Szentendrei-sziget páratlan vízi adottságait, a Dunához kötődő helyi hagyományokat, népszokásokat.

A rendezvény ingyenes,  Pál István „Szalonna” és Bandája és a Talamba koncertje belépőjegyes.

Részletes program és információ:
https://szentendreprogram.hu/fesztivalok/szentendrei-ister-napok/

Regisztráció, jegyvásárlás:
https://szentendre.jegy.hu/

Facebook oldal:
Szentendrei Ister Napok

Folyamatosan figyelemmel kísérjük a Covid-19 járványhelyzetre hozott aktuális kormányrendeleteket, és mindig az aktuálisnak megfelelően alakítjuk programjainkat és a biztonsági intézkedéseinket.

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

Támogatók: Szentendre Város Önkormányzata, NKA