2013. augusztus 27., 10:18

Vannak egymástól élesen elkülönülő témakörök, amelyek egy pontban mégis összekapcsolódhatnak. Ez a pont a fiatalság. A fiatalság egyet jelenthet a sporttal, a derűvel, a vidámsággal, az egészséggel, a bizakodással, talán a gondtalansággal is, bár ezt kissé óvatosan merem leírni. Családja válogatja. Az érettebb korosztályra – talán – jellemzőbb a szintén évezredes múlttal büszkélkedő művészetek méltó értékelése és annak elvárása, hogy a média is méltó helyen tálalja az eseményeket. Ezt a lehetőséget többnyire meg is kapják.

Beszélgetőpartnerem július közepén érkezett haza az ausztráliai Brisbane városból. Nehezen tudom szóra bírni. Nagyapját kivéve a család egyetlen tagja sem vádolható túlzott közlékenységgel. Az egyik legfiatalabb és legidőszerűbb tudományágban forgolódik feltűnő tájékozottsággal és sikerrel. Ritkán és halkan szólal meg, így elébe vágok.

Nem kirándulni voltál Ausztráliában egy hétig. Dédapád, nagyapád, édesapád-édesanyád szentendrei kötődésűek és itt éltek, élnek, dolgoznak. Atyád is, Te is a Barcsay iskola növendéke voltál. Bár a Budapest III. kerületi Veres Péter Gimnáziumban érettségiztél az idén, szorosan értelmezve is az iskoláidat, városunkat és természetesen elsősorban hazánkat, Magyarországot képviselted a Brisbane-i munkáddal. Nem feszítem a húrt, Leitereg Andrással beszélgetek.

Bevezetőként szó esik köztünk arról, hogy a sok évezredes csiszolás alatt kifényesített számtalan tudományág, mint a matematika, fizika, vegyészet és sok művészeti ág már régen beágyazódott a méltó helyére, az emberek tudatába. A művészetek, vagy a sport különféle ágazatai ennek megfelelően kellő nyilvánosságot is kapnak a médiákban. A lakosság nyomon követi és érdeklődésével jutalmazza a teljesítményeket, az ezzel foglalkozóknak módjuk van a rendszeres megmérettetésre, tevékenységük ismerete az általános műveltség fokmérője is.

 Leitereg András

L. A. Igen, sok fajta és más-más képességeket igénylő verseny van. A középiskolások számára talán a legrangosabbak a nemzetközi diákolimpiák. Ezeknek is sok évtizede kimunkált rendszere van a „klasszikus” tudományágakban. Édesapám is részt vehetett az 1986-os fizikai diákolimpián Londonban, így felvételi vizsga nélkül kínálták fel neki bármely egyetemre a beiratkozást. Akkor nagy ügy volt a felvételi vizsga sikere! A diákolimpiák rendszere nem változott azóta sem, de a tudományok rohamos fejlődése szinte kikövetelte, hogy az informatika is felkerüljön a rangos listára, és „sportág”, inkább „tudományág” legyen a diákolimpiákon. Az informatika idén 25. alkalommal szerepelt a diákolimpiák mezőnyében. Hivatalos nevén: Nemzetközi Informatikai Diákolimpia (angolul International Olimpiad in Informatics, IOI) évente megrendezett diákverseny, a nemzetközi tudományos diákolimpiák egyik legújabb tagja. Az elsőn, 1989-ben 13 ország vett részt, az idein, Ausztráliában 81 ország versenyzett. 1996-ban Magyarország, Veszprém volt a házigazdája 57 ország versengésének. Változatlan a versenyek rendszerében, hogy egy-egy ország négyfős csapatot küldhet a nemzetközi megmérettetésre.

 

• Mi az az „informatika”? A hétköznapi ember a periodika, a logisztika, az informatika és az egyéb hasonló hangzású szavakat a display, a megabájt, a joule-ok és a gigabájtok világába sorolja és lezárja az „okos telefonnal”.

LA. Az informatika átszövi az életünket, amit átélünk, kiköveteljük, de nem is tudjuk, mi történik a cselekvések között. Senkit nem érdekel, nem is akarja megtudni, hogy mi által tud telefonálni a több földrésszel távolabb lévő szeretteinek, mi zajlik le az informatikában, mialatt ő látja a számítógépén, vagy a telefonja képernyőjén a sivatagban robogó, vagy más földrészen élő unokáját. A földről milliméternyi pontossággal összekapcsolható mesterséges égi objektumok is az informatikával uralhatóak. Nagyapám 35 éve a 200 kilométernyire lévő lakásának a vételárát papírhalmaz kitöltése után tudta Szentendrére irányítani idegölő körülmények között. 2013-ban én a szentendrei bankban elhelyezett zsebpénzemből Brisbane-ben egy ottani ATM-be helyezett magyar kártyámmal másodpercek alatt ki tudtam venni a vásárlásaim fedezetét ottani pénzben. Az összes közbülső lépést elvégezte az informatikai rendszer. A navigációs eszközök, mint a GPS megmondja szöveggel is az autósnak, hogy hol kellett volna befordulnia, ha haza akar érni. Mitől száll le félezer utassal a fedélzetén egy repülőgép bársonyosan lágyan a sötét éjszakában és zuhogó esőben, ha nem az informatikai rendszerek együttműködése segítségével. Ez az informatika szerepe napjainkban.

 

• Hogyan lehet elérni, hogy az ember részt vehessen egy ennyire rangos megmérettetésen? Jelentkezni kell?

LA. Az olimpiára mandátumot szerezni az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek (OKTV) programozási kategóriájában elért eredménnyel lehet. Igyekeztem az évek során folyamatosan jelen kell lenni a „szakma” élmezőnyében. Sok versenyen értem el jó eredményeket. Magát a válogatót az Eötvös Lóránd Tudományegyetem szakavatott tanárai irányítják, a válogatás szabályai előre rögzítettek és nyilvánosak. Minden évben többlépcsős versenyeztetéssel szűrik ki azt a négy diákot, akik indulhatnak Magyarország színeiben. Az idén a válogató versenyt harmincan kezdtük, a negyedik szakasz elejére tízen maradtunk. A kijelölt versenyzőknek még kétszer 3 nap központi felkészítés állt rendelkezésükre, ezeket a foglalkozásokat is az ELTE- n Horváth Gyula és dr. Zsakó László tanár urak tartották.

IOI-munkaasztalok

• Sikeredben milyen szerepe volt a Veres Péter Gimnáziumnak és a családodnak?

LA. Édesapám villamosmérnök, számítógépes hálózatokkal foglalkozik. Édesanyám informatikát és matematikát tanít. Otthon öcsém és én rendszeresen készültünk az általános és középiskolai matematika, fizika és informatika versenyekre. A Barcsay Jenő Általános Iskolában mindkettőnknek anya volt az első informatika tanára, először vele tanultam programozni. Az utóbbi években pedig már én írtam programokat az ő tanítványainak, illetve közösen tanítottuk a diákokat robotprogramozásra. A Veres Péter Gimnázium négy évfolyamos képzésében az iskolának nem a versenyekre való felkészítés a célja. Én elsősorban magyar irodalomból és nyelvtanból gyarapodtam sokat, ösztönzést kaptam a nyelvvizsgák megszerzéséhez, sok közösségi és kulturális eseményen vehettem részt. A legnagyobb szerencse Dankovics Attila iskolatársam (szintén diákolimpikon) jóvoltából ért, aki egy közös olimpiai felkészítő után elhívott a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium programozási szakkörére. Ide országos és nemzetközi sikereket elért végzősök, egyetemisták hívták meg fiatalabb versenyzőtársaikat, hogy saját tapasztalataikat továbbadják és másokat is hozzásegítsenek programozási fortélyokhoz. Tavaly rendszeresen részt vettem Korándi Dániel illetve Szenczi Zoltán foglalkozásain, az idén a verseny előtt Weisz Ágoston szakkörére mentem el. Ezek a foglalkozások nagyon jó alapokat adtak az otthoni önálló feladatmegoldáshoz.

 

• Az olimpiát mindössze két hét választotta el az érettségitől. Nem okozott ez gondot a szóbeli vizsgákra való felkészülésben?

LA. Szerencsére a német középfokú nyelvvizsgát, az emelt angol és az emelt informatika érettségit előrehozott vizsga formájában már a korábbi években letettem. Így a finisben már csak a magyar és töri szóbelire kellett összpontosítanom. A magyar – Frank Éva tanárnő jóvoltából – a 4 éves rendszeres munka összegzéseként zajlott. Így a felvételire a lehetséges 500 pontból 489-et gyűjtöttem.

IOI-nagyterem

• Kik voltak a társaid, hiszen négyen képviseltétek Magyarországot?

LA. Két társam a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium diákja volt, egy a debreceni Fazekasba jár. Név szerint: Weisz Gellért, Simig Dániel és Nagy Vendel.

 

• Eredményeitek?

LA. Weisz Gellért ezüst, Nagy Vendel bronzérmet kapott, Simig Dani és én a mezőny második harmadában végeztünk.

 

• Többet vártál magadtól?

LA. Szerettem volna éremmel hazatérni. A válogató versenyek eredménye után az első helyen kaptam jelölést az utazó csapatba. Számítottam rá, hogy az olimpiai feladatok lényegesen eltérnek majd a magyar versenyeken megszokottaktól, és a „problémamegoldásban” sokkal gyakorlottabb fazekasos diákok nagyobb eséllyel indulnak. Ez így is történt. Örülök, hogy bár az olimpián hangsúlyozottan csak egyéni és nem nemzeti teljesítményeket értékelnek, a csapatunk egy ezüst- és egy bronzéremmel térhetett haza. Azt is fontos szem előtt tartani, hogy a 81 országot képviselő 317 fős nemzetközi mezőnynek még a sereghajtói is a programozás jeles művelői, a sok tízezres korosztályunknak kiemelkedő tehetségei.

András-koalával

• Fárasztó volt a Földgömb közel kétharmadának a körberepülése?

LA. Az oda-vissza út valóban meghaladta a harmincezer kilométert. Az útvonalon két átszállást kellett lebonyolítani, Frankfurtban és Szingapúrban. A Föld forgása miatt odafelé másfél napig repültünk, de visszaúton „mindössze” egy napig tartott az út. Célállomásunk a déli féltekén volt, ezért belekóstolhattunk az ausztrál télbe is.

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
vas 03

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
vas 03

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.