2015. január 30., 10:56

Meglökte az ellenőrt

K. Ernő Péter 22 éves tarnabodi lakos 2014. december 23-án egy Szentendre felé közlekedő Hév szerelvényen meglökte a jegyellenőrt, aki felszólította, hogy szálljon le a vonatról. A nő a lökéstől nekiesett az ajtónak, de komolyabban nem sérült meg.

K. Ernőt a Szentendrei Rendőrkapitányság Pomázi Rendőrőrsének járőrei elfogták és előállították. A férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Vizsgálati Osztály indított eljárást. A nyomozást a vizsgálók a napokban befejezték és K. Ernő ellen vádemelési javaslattal éltek.

Nyílt nap a Szentendrei Rendőrkapitányságon

A délelőtt az óvodásoké volt.

A szentendrei Hold Utcai Óvoda három csoportja 2015. január 22-én délelőtt ellátogatott a rendőrkapitányságra. A gyerekek az ügyességi pályán tehették próbára tudásukat, valamint megismerkedtek a rendőrség munkájával.

Délutánra a helyi középiskolák tanulóit vártuk.

A szentendrei Móricz Zsigmond Gimnáziumból mintegy 60 diák látogatott el a rendőrkapitányságra. A fiatalok betekintést nyerhettek a rendőrség munkájába, melynek egyúttal az volt a célja, hogy minél több fiatal érdeklődését felkeltse a rendőri szakma iránt és ezt a hivatást válasszák az érettségi után.

A nyílt napon valamennyi szakterület bemutatkozott, a diákok előadásokat hallgathattak meg, megismerkedhettek a rendőrök szolgálati felszereléseivel és a szolgálati gépjárművekkel.

Szentendrei Rendőrkapitányság

« 2023. október » loading...
h K s c p s v
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
vas 01

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
vas 01

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.