2015. november 27., 10:59
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 8 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Házi őrizetbe került a zaklató

Zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya G. Márton 35 éves solymári lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2013. május 25-én ismerkedett meg a sértettel. Az ezt követő néhány hétben folyamatosan törekedett arra, hogy a nővel a kapcsolatot felvegye. Ez a sértett számára terhessé vált, amit jelzett is G. Mártonnak. A férfi ennek ellenére tovább zaklatta a sértettet, aki végül feljelentést tett a férfi ellen.

A Szentendrei Járásbíróság 2014. április 17-én hozott végzésében 60 nap távoltartást rendelt el, azonban G. Márton annak szabályait megszegte.

A Budapest Környéki Törvényszék 2015. februárjában ismét 60 nap távoltartást rendelt el, de a 35 éves férfi annak szabályait újból megszegte.

Ezek mellett közösségi oldalakon is folyamatosan üzeneteket küldött a nőnek és több olyan rendezvényen is megjelent, melyeken a sértett is részt vett. G. Márton ezen alkalmakkor a magatartásával szintén zaklatta a nőt.

A fenti cselekmények miatt a szentendrei nyomozók G. Mártont 2015. november 18-án gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

Az illetékes bíróság elrendelte a férfi házi őrizetét. Ellene az eljárást a Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

Volt élettársa házát rongálta

 Rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya S. Zoltán 36 éves sárosdi lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2015. november 20-án 21 óra körül jelent meg volt élettársa dunabogdányi házánál. Ekkor a nő nem tartózkodott otthon. Másnap a férfi a reggeli órákban telefonon hívta fel a munkahelyén tartózkodó sértettet és közölte vele, hogy a házában járt és ott megrongálta a kaput és egyéb tárgyakat is.

A nő ekkor értesítette a rendőrséget. A nyomozó megjelentek a háznál, ahol helyszíni szemlét tartottak.

Az ingatlan kerítését rongált állapotban találták, de be volt törve a ház ablaka is. Az udvaron a szemetes kuka összetört állapotban volt, de ezen túlmenően a házban is több dolog is meg volt rongálva, össze volt törve. A férfi kitépte a falból a gázkonvektort, összetörte a ruhaszárító állványt és festéket locsolt a szekrényre és a parkettára.

A bűncselekmény elkövetésének megalapozottan gyanúja miatt S. Zoltánt a rendőrök 2015. november 21-én elfogták és előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene a további eljárást – szabadlábon hagyása mellett – a Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

Gépjárművezetők figyelem!

 Felkészülés a téli időjárásra.

A gépkocsivezetőknek még az igazi hideg téli időjárás beköszönte előtt érdemes szakemberrel átvizsgáltatni az autókat, a téli gumik cseréjéről időben gondoskodni kell a biztonságos közlekedés érdekében.

telautoelakadtelauto

A gumicsere mellett célszerű átvizsgáltatni a lámpákat, a futóművet. Az autóban már ekkor érdemes elhelyezni fagyálló és ablakmosó folyadékot, mindent, ami szükséges lehet a hidegebb napokon. Az ősz beköszöntével, majd a téli időszakban a csúszós, havas, jeges utakon másfajta vezetéstechnikára lesz szükség, mint nyáron. Az ezen időszakban bekövetkezett balesetek fő oka, hogy a közlekedésben résztvevők nem veszik figyelembe a megváltozott időjárási-, látási- és útviszonyokat, nem ennek megfelelően választják meg sebességüket.

Ősszel hamarabb sötétedik, ködös, esős időszak következik. November végén már megjelenhet a hó és a jég is.

Tanácsok a gépkocsivezetőknek:

– időben szakemberrel nézessék át a gépkocsit;

– a kocsiban helyezzenek el jégkaparót, jégoldó sprayt;

– a szélvédő, ablakok párosodása fűtéssel, száraz törlővel, ablaknyitással megszüntethető;

– fokozott figyelemmel közlekedjenek a jégfoltos, vízfoltos aszfaltburkolaton;

– célszerű nagyobb követési távolságot tartani a csúszós utakon;

– hosszabb útra érdemes melegebb ruhát, plédet, meleg italt a kocsiba készíteni;

– hosszabb utazást megelőzően tájékozódjunk, hogy az érintett vagy a célállomás szerinti országban vezettek-e be olyan korlátozást, amely például a téli gumik, vagy éppen a hólánc kötelező használatára irányul. Ha igen, akkor a szükséges felszerelések nélkül ne induljanak útnak, mert ezek meglétét az adott ország területére való belépésnek a feltételévé tehetik.

– indulás előtt tájékozódjanak az utak járhatóságáról, a várható időjárási helyzetről!

A téli időszak a gyalogosok közlekedésére is veszélyt jelenthet. A csapadékos, illetve csúszós úttesten a gyalogosok is lassabban közlekednek, az eleséstől, elcsúszástól való félelem elterelheti a figyelmüket a közlekedés más részvevőiről.

Mindenkit hazavárnak, ezért kérjük, fogadják meg a fentieket a balesetek megelőzése érdekében!

Vezessenek óvatosan, legyenek körültekintőek!

 Adventi készülődésben segítettünk

 A Szentendrei Rendőrkapitányság járőrei a Szentendre főterén immár hagyományosan felállítani kívánt fenyőfa helyszínre szállításában nyújtottak segítséget. A közterület-felügyelet munkatársaival közösen biztosították, hogy a város lakói és a hozzánk érkező turisták az idén is gyönyörködhessenek majd az óvárosban feldíszített karácsonyfában.

faszallitas