2015. május 1., 15:58

 Családját, ismerőseit zaklatta

A Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytatott garázdaság, zaklatás és magánlaksértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Csaba 42 éves pomázi lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján a férfi 2014. április közepén, Pomázon megfenyegette ismerősét és annak családját azzal, hogy megöli őket. Néhány hónappal később – 2014. június 22-én hajnalban – K. Csaba bement egy másik ismerőse házába, ahol az éppen alvó nőt zaklatta.

A férfi megalapozottan gyanúsítható továbbá azzal, hogy 2014. július 11-én a szüleik pomázi háza előtt fenyegette és szidalmazta testvérét, majd egy kést mutatott neki. Testvére ekkor felvett egy követ, hogy meg tudja magát védeni abban az esetben, ha a gyanúsított rátámadna. Végül a 42 éves férfi a kerékpárjával elment a helyszínről, de még ekkor is visszakiabált a sértettnek.

K. Csaba ellen a vizsgálók a nyomozást a napokban befejezték és mindhárom bűncselekmény miatt vádemelési javaslattal éltek az illetékes ügyészségen.

Zaklatásba torkollt a szembesítés

A Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytatott zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt E. Ferenc 64 éves pomázi lakos ellen.

A férfi 2014. január 14-én – egy folyamatban levő büntetőeljárás kapcsán – nyomozási cselekményen vett részt a rendőrségen, melynek során – a nyomozást folytató rendőr többszöri figyelmeztetése ellenére – folyamatosan közbeszólt, majd kikelt magából és az eljárási cselekmény másik résztvevőjét megfenyegette azzal, hogy megöli.

I. Ferenc ellen a Szentendrei Rendőrkapitányság a fentiek miatt nyomozást rendelt el, mely a napokban befejeződött. A vizsgálók vádemelési javaslattal éltek a Szentendrei Járási Ügyészségen.

Eltévedt turistáknak segítettek

Két turista 2015. április 26-án késő este eltévedt a Pilisi Parkerdő területén és a sötétben nem találták meg a Dobogókőre vezető utat. A Szentendrei Rendőrkapitányság Pomázi Rendőrőrsének járőrei egy szolgálaton kívüli kollégájuk segítségével megtalálták az eltévedt férfit és nőt, majd gépjárművükhöz szállították őket.

Szentendrei Rendőrkapitányság

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
szo 02

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
szo 02

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.