2015. május 22., 11:48

Rabló bíróság előtt

A Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytatott rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt M. Attila 42 éves budapesti lakos ellen.

A férfi a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2008. május 13-án késő este bement egy leányfalui ingatlanba, ahonnan különböző értéktárgyakat és készpénzt tulajdonított el. Az otthon tartózkodó tulajdonos zajt hallott, ezért elindult, hogy megnézze, mi okozta azt. A tetten ért M. Attila ekkor – az értékek megtartása érdekében – bántalmazta a sértettet, majd elmenekült a helyszínről.

A szentendrei nyomozók a feljelentést követően ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást, azonban a bűncselekmény elkövetőjének kilétét nem sikerült megállapítani, így a nyomozást megszüntették. Ezt követően 2014-ben olyan bizonyítékok birtokába jutottak a szentendrei rendőrök, amely alapján a 6 évvel ezelőtt lezárt nyomozást ismét folyamatba helyezték és a beszerzett adatok alapján megállapították, hogy a rablást M. Attila követte el. A fővárosi férfit gyanúsítottként hallgatták ki.

A férfi ellen a nyomozók az eljárást befejezték és a napokban éltek vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségen.

Üdülőhasználati joggal csalt

A Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást K. László 42 éves veresegyházi lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján a férfi 2010 januárjában üdülőhasználati szerződést kötött a sértettekkel, akik több részletben összesen több, mint másfél millió forintot fizettek ki a használati jogért. A befizetésekről a férfi nem adott számlát és a bevételt sem könyvelte el, az üdülés lehetőségét pedig egy alkalommal sem biztosította. A sértettek felszólítására a pénz egy részét visszafizette, de több, mint egymillió forintot nem, majd elérhetetlenné vált.

A férfi ellen a Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást, melyet a napokban befejezett és ellene vádemelési javaslattal élt az illetékes ügyészségen.

Bíróság előtt a garázdák

A Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytatott garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt L. István 54 éves és K. Imre 61 éves pilisszántói lakosok ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján L. István 2014. november 21-én este egy pilisszántói vendéglátóhelyen – szóváltást követően – több alkalommal, ököllel arcon ütötte K. Imrét, aki a bántalmazás következtében megsérült. Az 54 éves férfi ellen indított nyomozás során a vizsgálók megállapították, hogy a gyanúsított azért támadt K. Imrére, mert a 61 éves férfi is bántalmazta L. István egyik ismerősét. Ez alapján a nyomozók K. Imrét is gyanúsítottként hallgatták ki.

A vizsgálók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki. Ellenük a napokban befejezték az eljárást és vádemelési javaslattal éltek az illetékes ügyészségen.

Óvodások látogatták meg a kapitányságot

A pomázi Hétszínvirág Óvoda egy csoportja érkezett látogatóba a Szentendrei Rendőrkapitányságra 2015. május 19-én délelőtt. A 24 gyermeket a Közlekedésrendészeti Osztály munkatársai vezették végig az épületben. Az óvodások megismerhették a baleseti helyszínelők felszerelését és megtekintették a szolgálati gépjárművet is. A program részeként a gyerekek megismerkedtek az ujjlenyomatvétellel, valamint a rendőrök sebességmérő készülékkel mérték, hogy milyen gyorsan tudnak futni.

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
pén 08

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
pén 08

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.