2016. június 13., 11:02

szaunaElőször Magyarországon: Aufguss-WM világbajnokság hazai forduló Szentendrén, a V8-ban

A V-8 Wellnessben nemrégiben volt az új mesterszauna első, kiemelkedően sikeres szezonjának záró eseménye.  Az ország legjobban felszerelt szaunája alig több mint fél éve, 2015. november közepétől üzemel. A különleges, nemzetközi versenyek tartására is alkalmas szauna átadása után egymásnak adták a kilincset a televíziós stábok – forgatott itt az MTVA, a TV2 és a HírTV.

A szezon legnagyobb sikere az Aufguss-WM szaunamester világbajnokság hazai fordulójának megrendezése július 15-17 között. Eddig a világbajnokságnak nem volt hazai fordulója. Hollandiából érkeztek szakértők megnézni a szaunát, a helyi mestereket és a technikát. A látottak alapján alkalmasnak találták a körülményeket a világbajnokság első magyar fordulójának megszervezésére és lebonyolítására.

Az új mesterszaunának és a profi szaunamester csapatnak köszönhetően Szentendre egyetlen szezon alatt először a magyar, aztán a nemzetközi szaunakultúra középpontja lett. A V-8-ban tartották márciusban a Magyar Szaunamesterek Első Országos találkozóját, mely kiemelkedő eseményévé vált a hazai szauna életnek. Megalakult a Magyar Szauna Egyesület és a Magyar Szauna Szövetség, s mindkettőben vezető szerepet kapott a város. A helyi szaunamestereket tagjai sorába emelte a Magyar Fürdőszövetség. Első alkalom, hogy a szaunakultúra képviselői tagként szerepelnek a szövetségben. A V8Wellness képviseli Magyarországot a hatalmas nemzetközi szauna családban, az Aufguss-WM szervezetben is, ezzel is népszerűsítve Szentendre városát a szaunakultúra világában.

Az első szezonban az ország legjobb szaunamesterei  vendégszerepeltek Szentendrén, sőt, két igazi nemzetközi híresség, a holland Fabian van Dijk és Nynke Smid is fellépett itt, hiszen végre volt egy olyan szauna mely megfelelő körülményeket biztosított számukra. Kiemelkedő érdeklődés, teltházas programok, hazai és nemzetközi sikerek kísérték az első szezont. Gerhard Ten Hove holland szaunaszakértő itt, a V-8-ban tartott először nemzetközi felkészítést a hazai szaunamestereknek, melyen az ország legjobb harminc szaunamester vett részt.

Szentendre és a V-8 pár hónap alatt a hazai szaunakultúra központja lett, és képviseli hazánkat a nemzetközi szaunaéletben.  Szentendre a kultúra városa, hiszen számos különféle nagyon magas színvonalú kulturális esemény, program, lehetőség érhető el – és ezek közül mindenki az érdeklődésének megfelelően tud választani. Ez immár igaz a legmagasabb színvonalú szauna és wellness kultúrára is, így joggal mondhatjuk, hogy Szentendre immár a szaunakultúra városa is.

Akit érdekelnek a V-8 programjai, a bajnokság részletei vagy egyszerűen kíváncsi, hogy mit is csinál egy szaunamester, a www.aufguss.hu oldalon mindent megtalál.

 

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
vas 10

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
vas 10

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.