
Az önkormányzat művészeti pályázatára benyújtott munkák közül szakértő zsűri által kiválasztott képzőművészeti alkotásokból nyílt kiállítás a megújult koncepciójú Városháza Galériában (Városház tér 3.). A tárlat a városhoz kötődő kortárs alkotók műveinek bemutatására biztosít lehetőséget.
A „Szentendre, ahogy én láttatom” címmel meghirdetett program keretében elsőként Aladics Antal, Kónya Enikő, Lukács Tibor, Szabó Bonifác Bajnok, Zelenay Anna és Zólya Andrea Csilla művei látható a Városháza első emeleti folyósának falain. A csoportos kiállítást Gulyás József alpolgármester, és a zsűri tagjai közül Sulyok Györgyi, a Szentendrei Lakástárlat alapítója és Hugyecsek Balázs, a Vajda Lajos Stúdió elnöke nyitotta meg 2025. június 18-án.
Kónya Enikő életében a művészet gyerekkorától jelen van, Szentendrén él és alkot. Témáit személyes élményekből, belső és külső inspirációkból meríti, alkotói tevékenysége a geometrikus formavilágban teljesedik ki leginkább.
Szabó Bonifác „Bajnok” Szentendrén élő festőművész. Minden képét egy-egy sajátos érzés és lelkiállapot váltotta ki. Stílusa az absztrakt realizmus, alkotásai a kolorizmust középpontba helyezve születtek, melyben a színek adják az érzéseket.
Zólya Andrea Csilla 16 éve él Szentendrén, fotóin igyekszik olyan nézőpontból megmutatni az ismert szentendrei helyeket, részleteket, amik talán más perspektívába helyezhetik azokat. Képei egyben egyfajta személyes vallomásnak is tekinthetők arról, hogy Szentendre hogyan válik az otthonává.
Lukács Tibor autodidakta festő és szobrászművész Leningrádban a Kirov Tisztiklub Képzőművész Stúdiót, Zebegényben a Szőnyi István Szabadiskolát, Budapesten a Dési Huber Kört és Szentendrén a PMKK képzőművész szakkörét látogatta Somodi László vezetése alatt. Legtöbbet mesterétől, Deim Páltól tanult.
Aladics Antal művésztanár alkotóvilágának örök témája a táj, változatos formában természetes anyagokból és festékfoltokból összeálló képeken. Munkái egy sajátos látásmód, a múlandóság a jelen és a jövő egyszerű megmutatásának tudatosan átgondolt töredékei, mellyel olyan stílust képvisel, ahol a festői látvány megvalósítása legalább olyan fontos, mint az alkotó folyamat jelentéshordozó, szellemi átlényegítése.
Zelenay Anna 1972 óta él Szentendrén, 2021 óta fest és tanulja az olajfestést online mestereitől. Számára minden megvásárolt vagy megépített üres felület izgalmas kihívás, minden abbahagyott festmény új tapasztalás. Minden festménye személyes − reális vagy digitális − élmény eredője, ezért csak magának, a családjának fest.
A megnyitó hangulatát ihletett, improvizatív harmonika játékával emelte Eredics Salamon, az idén 30 éves Söndörgő együttes tagja. A kiállítás installálásáért Weszelits András képviselőnek jár köszönet.
A következő kiállítás pályázati felhívása várhatóan idén júliusban jelenik meg, amelyre a 125 éve született Barcsay Jenő művészete előtti tiszteletadás jegyében a Barcsay-életműre reflektáló munkákat várnak majd a pályázóktól.
A borítóképen balról jobbra: Gulyás József, Hugyecsek Balázs, Sulyok Györgyi, Zólya Andrea Csilla, Kónya Enikő, Aladics Antal, Szabó Bonifác Bajnok, Lukács Tibor. Fotó: Börzsönyi Attila/ Szentendrei Fotóklub