2015. szeptember 21., 08:34

„A hetedik te magad légy!” – 2015 őszén, immár a hetedik félévvel folytatódik a szeniorképzés Szentendrén, a jelentkezések már elindultak!

Education-for-Senior-Citizens

Szentendre Város Önkormányzata és a Zsigmond Király Főiskola közös vállalása, a szentendrei szeniorképzés hat sikeres félév után, az eddigieknél sokkal szélesebb körű programmal folytatódik ősszel is.
A korábban is nagyon népszerű, illetve az új témákat bemutató tanfolyamok is az október 5-ei héten kezdődnek (az Időstorna kivételével, ami egy héttel előbb indul), s általában a tanfolyamok továbbra is 7 alkalomból (alkalmanként 3 tanórából) állnak.
A tanfolyamok tandíja egységesen 10.000 forint/fő. A képzésekre a jelentkezések már elindultak, s továbbra is minden hétfőn-szerdán-pénteken, 15 és 17 óra között lehet befizetni a tandíjat az Aranykor Központ irodájában (Dunakorzó 18). A tandíj mellett semmilyen plusz költség nem merül fel, s az összeg az ÁFÁ-t is tartalmazza.
A képzésekre jelentkezhet minden Szentendrén és környékén élő, itteni állandó lakcímmel rendelkező, 50 év feletti ember, korra, végzettségre vagy nemre való tekintet nélkül.
Az őszi félévre a következő kurzusokat hirdetik (a lista folyamatosan bővül):

– Angol nyelvi kurzusok 6 képzési szinten, a kezdőtől a nyelvvizsga szintig
– Geopolitika-Geofilozófia (Dr. Jászberényi József)
– Szépségápolási-stílustanfolyamok (Dr. Kovácsné Magyari Hajnalka)
– Asztrológia (Máté Erika)
– Számítástechnika-internet, két szinten (Lévai István)
– Időstorna (Kardon Edit)
– Időstorna fiatalosan (Fodor Éva)
– Jóga (Máté Erika)
– Coaching (Erdélyi Zsuzsanna)
– Jogi alapismeretek (Dr. Farkas Zsuzsanna)
– Egészséges életmód (Dr. Szabó Endre)
– Gyógy-szerek a mindennapokban (Dr. Szabóné Deák Ildikó)
– Kerttörténeti barangolások (Szikra Renáta)
– Feng shui (Pető Katalin)

Az Aranykor Központ címe: Szentendre, Dunakorzó 18, földszint (balra a bejárat után)
Telefonos elérhetőség: 06 30 692 47 46.
E-mail cím: korkozpont@gmail.com,
honlap (bővebb információ): http://korkozpont.szentendre.hu

Ezúton tájékoztatjuk Önöket arról is, hogy szeptemberben elindul a Szeniorok Szentendrei Akadémiájának őszi, ingyenes előadássorozata is. Az első előadásra az Önkormányzat Dísztermében szeptember 30-án, szerdán, 15 órától kerül sor, az előadó Dr. Nemes György lesz, aki városunk lakója. A téma: Gyakori balesetek, sérülések és kezelésük időskorban. Mindenkit várnak szeretettel az Aranykorközpont munkatársai!

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
szo 09

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
szo 09

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.