2018. február 15., 15:51
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 6 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Márciustól folytatódik a széleskörű tanfolyami képzés városunkban, az 50 év felettieknek!

Március közepétől folytatódik, immár tizenkettedik félévével városunkban a szeniorok oktatása, a Zsigmond Király
Egyetem szakmai közreműködésével, a Szentendrei Önkormányzat támogatásával. Tanfolyamaink ezúttal több
helyszínen (Rákóczi Gimnázium, Dunaparti Művelődési Ház, Aranykor Központ iroda) zajlanak majd, de a képzési
program változatlan.
A tanfolyamok legtöbbje március elején indul el, de jelentkezni folyamatosan lehet a 06 30 692 47 46-os
telefonszámon. A tanfolyamok egységesen 10.000 forintos áron látogathatók, amiért a hallgató 21 tanórát kap, a
fizikai állapotmegőrző kurzusokon 10, a szellemi kurzusokon 7 alkalomra elosztva. Tavasszal az Aranykor Központ
szervezésében a következő kurzusok indulnak el:

Dunaparti Művelődési Ház:
1. Egyensúlytréning (Novák Mária) – 2018. március 23. péntek 11:30-12:30, összesen 10, ugyanezen a napon,
ugyanebben az időben zajló alkalom
2. Szenior örömtánc (Novák Mária) – 2018. március 23. péntek, 12:40-13:40, összesen 10, ugyanezen a napon,
ugyanebben az időben zajló alkalom
3. Kezdő német (Spitzer Petra) – 2018. március 20. kedd, 8:45-10:15, összesen 7, ugyanezen a napon, ugyanebben az
időben zajló alkalom
4. Német 2. (Spitzer Petra) – 2018. március 20. kedd, 10:30-12:00, összesen 7, ugyanezen a napon, ugyanebben az
időben zajló alkalom
5. Német haladó (Spitzer Petra) – 2018. március 20 kedd, 12:30-14:00, összesen 7, ugyanezen a napon, ugyanebben
az időben zajló alkalom
6. Kezdő angol (Spitzer Petra) – 2018. március 21. szerda, 8:45-10:15, összesen 7, ugyanezen a napon, ugyanebben
az időben zajló alkalom
7. Angol 2. (Spitzer Petra) – 2018. március 21. szerda, 10:30-12:00, összesen 7, ugyanezen a napon, ugyanebben az
időben zajló alkalom
8. Angol 3. (Spitzer Petra) – 2018. március 21 szerda, 12:30-14:00, összesen 7, ugyanezen a napon, ugyanebben az
időben zajló alkalom

Rákóczi Gimnázium:
1. Német társalgás (Spitzer Petra) – 2018. március 20. kedd, 14:15-15:45, összesen 7, ugyanezen a napon,
ugyanebben az időben zajló alkalom
2. Haladó számítástechnika (Lévai István) – 2018. március 19. hétfő 15:20-16:50, összesen 7, ugyanezen a napon,
ugyanebben az időben zajló alkalom
3 Haladó angol (Marton Beáta) – 2018. március 21. szerda, 13:30-15:00, összesen 7, ugyanezen a napon,
ugyanebben az időben zajló alkalom
4. Angol társalgás (Marton Beáta) – 2018. március 21. szerda, 15:30-17:00, összesen 7, ugyanezen a napon,
ugyanebben az időben zajló alkalom
5. Geopolitika (Dr. Jászberényi József) 2018. március 19. hétfő 17:00-18:30, összesen 7, ugyanezen a napon,
ugyanebben az időben zajló alkalom

Aranykor Központ, alsó iroda:
1. Spanyol kezdő (Marton Beáta): 2018. március 19. hétfő, 16:30-18:00, összesen 7, ugyanezen a napon,
ugyanebben az időben zajló alkalom
2. Spanyol haladó (Marton Beáta), 2018. március 19. hétfő, 18:30-20:00, összesen 7, ugyanezen a napon,
ugyanebben az időben zajló alkalom
3. Olasz társalgás (Dr. Pollmann Teréz) – 2018. március 21. szerda, 10:00-11:30, összesen 7, ugyanezen a napon,
ugyanebben az időben zajló alkalom

Szintén jelezzük, hogy a Dunaparti Művelődési Házban péntekenként 8-kor kezdődő Időstornára (Fodor Éva)
folyamatosan lehet jelentkezni!

A képzésekre nemcsak szentendreieket, hanem Szentendre környékén élő 50 év felettieket is szeretettel várunk!

Tanulni sohasem késő!
Aranykor Központ
Szentendre