Szegedi utcai fórum - www.szentendre.hu
2018. május 10., 20:11

Az utcafórumok sorozata május 9-én a Szegedi utcai játszótéren folytatódott. A lakók kérdéseire Verseghi-Nagy Miklós polgármester válaszolt, valamint Zakar Ágnes önkormányzati képviselő és dr. Weszner Judit, a Városfejlesztési Iroda vezetője.

Felmerült kérések, problémák

Közlekedés. A lakók szerint a Kovács László utcai forgalomlassító terelők veszélyesek, a fekvőrendőr nem szabályos, illetve a parkoló autók miatt az egyik sáv szinte használhatatlan. Egy Szegedi utcai lakos szerint az 5 tonnás súlykorlátozást rendszeresen megszegik. Egy Virág utcai lakó szeretné, ha tükröt helyeznének el, mert az utcából nehéz kikanyarodni a Kovács László utcára.

Sokan panaszkodtak, hogy a patakparti bicikliúton nagyon gyorsan mennek a biciklisek, szinte edzőpályának használják, és veszélyeztetik a gyerekeket, az idősebbeket. Egy biciklis lakó szerint a békés egymás mellett élésre kellene törekedni, és kölcsönösen tiszteletben tartani egymást.

Többen is kérték a pékség előtti parkoló megszüntetését, és a területet növényekkel való beültetését.

Út- és járdaépítés. Felhívták a figyelmet a János utcai híd romló állapotára, illetve a Botond és a Bánáti Sverák utcák rossz minőségére. Igény lenne a patakpart baloldalán vezető földút szilárd burkolattal való ellátására is. Kérdezték, hogy miért nem kötelezik az építkezőket a nagy teherautók által tönkretett utak helyreállítására. A bicikliút nyomvonalával kapcsolatban javasolták, hogy tervezéskor vegyék figyelembe a part adottságait, és ahol nagyon keskeny az út, ott át kellene vezetni a másik oldalra. Egy lakó jelezte, hogy a Bükköspart 54-nél a támfalat alámosta a víz.

Környezetvédelem. Többen is érdeklődtek, hogy milyen szabályok vonatkoznak a közterületen, járda mellé kiültetett növényekre, mert akadályozzák a közlekedést. Egyetértettek abban, hogy mindenkinek a saját háza előtti területet kellene rendbe hoznia, mert ha néhányan jó példával járnak elő, akkor mások is kedvet kapnak hozzá.

Felhívták a figyelmet, hogy szerintük a Kovács László utca végén illegális fakivágás történt. Kérték, hogy a patakparti fákat pótolja az önkormányzat, amihez a segítségüket is felajánlották, mert régebben annyira dús volt a növényzet, hogy alig lehetett átlátni a túlpartra.

A játszótér közelében lakók szerint a teret sokan használják, óvodás csoportok is jönnek, ezért jó lenne kihelyezni WC-t és kézmosót, illetve jelezték, hogy hétvégén esténként-éjszakánként fiatalok veszik birtokba, akik hangosak, és sok szemetet hagynak maguk után.

Panaszolták, hogy a patakparton kutyát sétáltatók többsége nem használ pórázt, szerintük többszöri ellenőrzésre lenne szükség. Kérték szemetes edények kihelyezését a Római sáncon, a 11-estől a Kálvária útig. Kérdezték, hogy a pártok mikor szedik le a választási hirdetéseiket.

A tavalyi fórumhoz hasonlóan most is szóba került egy állatokat tartó szomszéd ügye, ami miatt korábban már eljárás is indult. Többen felajánlották segítségüket, hogy ha a lakó együttműködne velük, akkor szívesen rendbe tennék az udvart.

Válaszok a kérésekre

A Kovács László utcában a fekvőrendőr átépítése megtörténik. Az utcában lesz járda, idén megtervezik, és jövőre épülhet meg. Idén folytatódik a Római sánc elején tavaly megkezdett felújítás: kopórétegcsere lesz a Mercedes szervizig. A kátyúzás városszerte folytatódik. A János utcai híd felújításához a tervek már elkészültek.

A polgármester szerint az építkezések során tönkretett utak miatti eljárások hosszadalmasak, mert nehéz a bizonyításuk, ezért a városvezetés az egész városra érvényes súlykorlátozást tervez bevezetni. Az engedélyekért fizetni kell, és az így befolyt összeget karbantartásra fordítanák.

A bicikliúttal kapcsolatban elhangzott, hogy a kivitelezési tervdokumentációját a nyár folyamán teszik közzé lakossági véleményezésre.

A polgármester elmondta, hogy levélben már felhívták az ebtulajdonosok figyelmét az ebtartás szabályaira, és készül egy kiadvány is a számura. Növényeket közterületre ültetni engedéllyel lehet, tavaly már elkezdték az ellenőrzéseket, és felszólításokat küldenek az érintett ingatlantulajdonosoknak.

Ha valóban önkényesen vágtak ki fákat, akkor bírságot szabnak ki, illetve ültetni kell helyette másikat. Az egész városra átfogóan elkészült a fapótlási terv. A pártokat felszólítják a hirdetések leszedésére, mivel a 30 nap türelmi idő már letelt.

 

Zakar Ágnes az elhangzottakhoz hozzáfűzte, hogy képviselőként sokszor kerül nehéz helyzetbe, mert a lakók egymással ellentétes igényekkel keresik meg, ami nehezíti a problémák megoldását.

A fórumon több köszönet is elhangzott, pl. a Művész térre kihelyezett padok miatt, illetve egy fiatal házaspár szerint az elmúlt két évben nagyon sok minden történt a városban, különösen a kultúra területén, aminek köszönhetően a város kezdi visszanyerni régi hírnevét.