2015. október 1., 16:02
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 9 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A Szentendre Közlekedési Kártya bevezetésével több megoldás közül választhat minden szentendrei polgár, aki a közösségi buszközlekedést kívánja igénybe venni. A cél, hogy mindenki megtalálja a számára legkedvezőbb verziót. 2015 októberétől településen belül is helyközi díjszabással vehetők igénybe a buszok, tehát a helyközi bérletek Szentendre határain belül is érvényesek. Egyénenként érdemes mérlegelni, hogy adott esetben jegyet vesz, bérlettel utazik, az újonnan bevezetett Szentendre Közlekedési Kártyát veszi igénybe vagy a kettőt kombinálja az utas.

2015. október 1-jétől a VOLÁNBUSZ Zrt. járatain megszűnik a helyi díjszabás, vagyis azok, akik Szentendre belterületén veszik igénybe a járatot, ugyanúgy helyközi díjszabás szerint válthatják meg az utazást, mint azok, akiknek a város határán túl van a kiindulási állomása vagy az úti célja. Eddig a városon belül helyi díjszabással lehetett utazni, mely eltért a helyközitől. A továbbiakban az utasok – a megszokott útvonalakon, változatlan menetrenddel – a helyközi díjszabás szerint közlekedhetnek, vagy az újonnan bevezetett Szentendre Közlekedési Kártyát vehetik igénybe, mellyel kedvező feltételek mellett utazhatnak Szentendrén belül.

Helyközi díjszabás:

Egész áru /felnőttek:

Akik csak alkalmanként veszik igénybe a buszjáratokat, azoknak érdemes jeggyel utazni.

A helyközi bérletet érdemes választani mindazoknak, akiknek a munkáltatója költségtérítést fizet a munkába járásra, hiszen ezzel a megoldással kedvező áron közlekedhet az utas nem csak a lakóhelye és munkahelye között, de Szentendrén belül is.

munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés feltételeit a 39/2010 (II.26) Kormányrendelet szabályozza. Ennek alapján költségtérítés jár annak a munkavállalónak, akiknek a lakóhelye és a munkahelye nem azonos helységben van.

A fenti jogszabály szerint a munkáltatónak kötelező megtéríteni a munkavállaló munkába járását szolgáló teljes áru, valamint utazási kedvezménnyel megváltott, illetve az üzletpolitikai kedvezménnyel csökkentett bérlet vagy menetjegy árának legalább 86%-át.

Ez a helyközi bérletekre vonatkozik, mely a szentendre közlekedési kártyára nem érvényes!

Diákok:

Az országos, regionális, elővárosi közösségi közlekedésben a nappali és esti tagozatos diákok és hallgatók jelentős mértékű utazási kedvezményben részesülhetnek, amelyek érvényes diákigazolvánnyal vehetőek igénybe.

Az országos, regionális és elővárosi járatokon az alap-, közép- és felsőfokú oktatási intézmények nappali és esti tagozatos tanulói érvényes magyarországi diákigazolvánnyal bármely útszakaszon 50%-os menetjeggyel, illetve a lakóhely / tartózkodási hely és az oktatási intézmény közötti útszakaszon 90%-os kedvezményű bérletszelvénnyel utazhatnak.

Érvényes magyarországi diákigazolvánnyal rendelkező levelező tagozatos hallgatók kizárólag 50%-os menetjegy váltására jogosultak a lakóhely / tartózkodási hely és az oktatási intézmény közötti útszakaszon. Kedvezményes bérlet a levelezős hallgatók számára nem jár.

Nyugdíjasok:

65 év felett az utazás a személyi igazolvány felmutatása díjmentességet biztosít a menetjegy díjának megfizetése alól. A menetjegy díjának megfizetése alóli mentességre való jogosultság a 65. életév naptári betöltésétől számítandó.

65. életévét be nem töltött személy az országos, regionális és elővárosi közlekedésben évi 16 alkalommal 50%-os kedvezményű menetjegyet válthat, illetve lehetősége van két 50%-os utazási kedvezmény összevonásával egy 90%-os kedvezményű utazást igénybe venni. A 16 alkalomra szóló 50%-os kedvezmény felhasználását követően lehetséges további két alkalommal 90%-os kedvezményű menetjegy váltása.

Nyugdíjasok számára javasoljuk Szentendrén a Szentendre Közlekedési kártyát, melyet 2.700 Ft-ért válthatnak meg.

Helyközi bérletek ára:

Havi (30 napos) és félhavi bérletjegy ártáblázat

Km Havi (30 napos) bérlet ára
(Ft)
Félhavi bérlet ára
(Ft)
0,0-5 5 940 2 970
5,1-10 9 580 4 790
10,1-15 11 900 5 940
15,1-20 14 200 7 090

Bérletek érvényessége:

  • Havi bérletjegy:tárgyhónap 1-jén 0 órától a következő hónap 5-én 24 óráig,
  • 30 napos bérlet:pedig az utas által kívánt és a bérleten feltüntetett naptári nap (az érvényesség első napja) 0.00 órától a következő hónap ugyanazon naptári napját megelőző nap 24.00 óráig érvényes.
  • Első félhavi bérlet:a tárgyhónap 4-én 0 órától 20-án 24 óráig
  • Második félhavi bérlet:19-én 0 órától a következő hónap 5-én 24 óráig,

Szentendre Közlekedési Kártya – UTAZÁSI FELTÉTELEK

  1. Szentendre Közlekedési Kártya érvényes Szentendre közigazgatási/belterületi határán belüli elővárosi és regionális menetrend szerinti autóbusz-közlekedésben az egyes elővárosi és regionális járatokon a tárgyhó 1. napjának 0.00 órájától a következő hónap 5. napjának 24. órájáig – korlátlan számú utazásra.
  2. Szentendre Közlekedési Kártya csak akkor érvényes, ha azon a tulajdonos a Diákigazolvány- vagy Nyugdíjas igazolvány számát feltüntette; felszálláskor és ellenőrzéskor az igazolvánnyal együtt- felszólítás nélkül- kell felmutatni és az ellenőrzést végző kérésére azokat át kell adni.
  3. Szentendre Közlekedési Kártya másra nem ruházható át; mindennemű visszaélés a regionális és elővárosi közlekedésben mindenkor érvényes szabályoknak megfelelő és meghatározott büntetést vonja maga után.
  4. Sérült vagy megrongálódott Szentendre Közlekedési Kártya utazásra nem jogosít.
Szentendre Közlekedési Kártyák
Teljes árú – Felnőtt 4.800 Ft
Diák 2.700 Ft
Nyugdíjas 2.700 Ft

Szentendre Közlekedési Kártya

  • A Szentendre Közlekedési Kártyát mind a felnőttek, mind a diákok és a nyugdíjasok igénybe vehetik, akik Szentendrén belül közlekedni szeretnének, korlátlan számú utazásra a kártya adott hónap 1. napjától (00.00-tól) következő hónap 5. napjáig (24:00-ig).
  • A Szentendre Közlekedési Kártya, mely a település közigazgatási határán belül jogosít utazásra, megvásárolható Szentendre, Budapest, Árpád híd és Újpest–Városkapu, autóbusz-állomások pénztáraiban 4800 Ft-ért. A kártyát a diákok, valamint a nyugdíjasok kedvezményesen, 2700 Ft-ért válthatják meg.
  • A kártya adott hónap 1. napjától (00.00-tól) következő hónap 5. napjáig (24:00-ig) érvényes.
  • A korábban megvásárolt helyi bérletek érvényességi idejük végéig felhasználhatóak. A menetjegyek október 1-jétől nem jogosítanak utazásra, azokat november 30-áig visszaválthatják Szentendre, autóbusz-állomás pénztárában.

A Szentendre Közlekedési Kártyáról, az utazási feltételekről és előnyökről a fent nevezett autóbusz-állomások pénztáraiban felvilágosítás kérhető.