2025. március 26., 13:47

Térségi műhelymegbeszélést rendeztek kedden Szentendrén a budapesti agglomeráció érintett régiós települései számára. A szakmai egyeztetésen a főváros körzetének északnyugati szektorából vettek részt vezetők és területfejlesztési szakemberek, hogy együttműködve járuljanak hozzá egy új területfejlesztési koncepció megalkotásához.

A Budapesti Agglomeráció Fejlesztési Tanács (BAFT) térségi műhely-megbeszélését március 25-én rendezték a MűvészetMalomban. A tanácskozásra – amelyből összesen hatot rendeznek a főváros környékének különböző szektoraiban – az északnyugati szektor településeinek vezetőit és a szomszédos budapesti kerületek polgármestereit hívták meg.

Mint a felvezetésben elhangzott, a Pro Régió Nonprofit Kft. munkatársai által szervezett műhelymegbeszélések célja a résztvevő települések legfőbb, agglomerációs szintű problémáinak megfogalmazása, javaslataik megismerése négy kiemelt témában: a gazdaság, a területhasználat, a közművek és a közlekedés terén, a területi együttműködés lehetőségeire koncentrálva. A témákat munkacsoportokra felbontva, egy-egy területfejlesztési szakértő irányításával dolgozták fel a résztvevők, kerekasztalos rendszerben.

Szentendre polgármestere, Fülöp Zsolt az esemény házigazdájaként köszöntőjében az együtt gondolkodás, közös cselekvés fontosságát és örömét fejezte ki. – Mindenki előtt ismerősek az ókori gályák, amiket evezősök hajtottak – nyitott egy hasonlattal Fülöp Zsolt. – De nem mindegy, hogy rabszolgák, vagy szabad emberek húzták a lapátot, egészen más motivációval. Ilyenek vagyunk mi, önkormányzati tisztségviselők, dolgozók is: nagyon nem mindegy, hogy a szabadságunkra, kreativitásunkra számítanak a döntéshozók ebben az országban, vagy csak rabszolgákat akarnak, akik húzzák az evezőt és abba az irányba megyünk, amerre ők mondják.

Köszönöm a szervezőknek a lehetőséget erre a tanácskozásra és kérem, hogy tolmácsolják a kormányzat felé a kérésemet, hogy legyen minél több ilyen alkalom, mert közös gondolkodásra van szükség a fejlesztések tervezésében. Hogy hosszú távon is tervezhető legyen a településeink élete, az azt segítő fejlesztések és átlátható, világos, akár ciklusokon átívelő programok mentén tudjuk szervezni az életet. Ebben a közös hajóban evezünk, és örülök annak, hogy mind szabadon és a legjobb tudásunk szerint dolgozhatunk. Tehát evezzünk egyszerre és egy irányba, a közös célok felé – adta meg a tanácskozás alaphangját Fülöp Zsolt.

A budapesti agglomeráció területfejlesztési koncepciójának elkészítése jelenleg a helyzetfeltárás és helyzetértékelés szintjén jár, még több szektorban zajlik majd olyan megbeszélés, mint a szentendrei. A szervezők a további tervezési és programalkotási munkába a szakmai és területi partnerek minél szélesebb körű bevonását tervezik, további műhelybeszélgetésekkel és partnerségi találkozókkal. A partnerségi terv szeint készülő Területfejlesztési Koncepciót mint a központi térség stratégiai dokumentumát az év vége előtt megtárgyalja a kormány is.

A megbeszéléseken és a műhelymunkában jellemzően polgármesterek vettek részt: Budakalászról Forián-Szabó Gergely, Csobánka vezetője, Völgyes József, Dunabogdányból Liebhardt András, Pilisszentlászló képviseletében Tóth Attila, Pomáz vezetője, Leidinger István, Remeteszőlősről Szathmáry Gergely, Solymárról Dr. Zlinszky Péter, Szigetmonostor vezetője, Molnár Zsolt, valamint Visegrádról Eőry Dénes. Pilisborosjenőt Dr. Nagy Ernő alpolgármester képviselte, Ürömről pedig Storcz Botond alpolgármester érkezett.

A házigazda Szentendrét Fülöp Zsolt polgármester képviselte, aki a szakmai program után meghívta a résztvevőket egy kis kulturális kikapcsolódásra is. A résztvevők alkalmi tárlatvezetésen ismerhették meg a Művészetmalom két új kiállítását, a „Saját olvasat” és a „Folyó szeli ketté” című tárlatokat.