2017. november 14., 10:45
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 6 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Az önkormányzat két napra, 2017. november 10-11-re hirdette meg a kedvezményes burgonyavásárt két helyszínen: a főút melletti nagy parkolóban, illetve a Püspökmajor-lakótelepen, a Barcsay iskola előtti parkolóban. A két helyszínen összesen 900 zsák burgonyát, vagyis közel 14 tonna burgonyát adtak kedvezményes áron a szentendrei nyugdíjasoknak, illetve az arra jogosultaknak.

A vásárt nagy érdeklődés kísérte mindkét helyszínen, sokan éltek a lehetőséggel, hogy 20 Ft/kg áron vásárolhassanak burgonyát. Különösen a vásár elején jöttek nagy számban az érdeklődök, s utána, bár rövidült a sor, de szinte folyamatosan érkeztek az újabb és újabb vásárlók.

A püspökmajori burgonyavásárt ráadásképpen egy nagyvonalú felajánlás is színesítette: a Hamvas Béla úti Zöldségliget Kft.-nek, illetve a békési őstermelő, Eke László segítségének köszönhetően 700 kg sütőtök került a burgonyák mellé, a jelenlévők örömmel fogadták az ajándékot.

A vásárokon az önkormányzat tisztségviselői és vezetői, Verseghi Nagy Miklós polgármester, Gyürk Dorottya és Petricskó Zoltán alpolgármester, Boda Anikó, Zakar Ágnes, Horváth Győző képviselő és Móricz János, a Szentendre Barátai Egyesület aktivistája segédkeztek. Mindkét napon végig jelen volt Verseghi-Nagy Miklós polgármester, aki elmondta, hogy nagy örömet jelent az önkormányzat számára, hogy segíteni tudtak a szentendre családoknak e nagyon fontos téli élelmiszer beszerzésében. Hozzátette, hogy a vásár jó lehetőség volt a szentendreiekkel személyesen találkozni, megbeszélni az aktuális kérdéseket. A nagy érdeklődésre való tekintettel az idei „próba” akcióból szeretnének hagyományt teremteni, és a tervek szerint jövőre újból megszervezik a kedvezményes vásárt.