2014. június 28., 15:12
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 10 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A Magyar–Izraeli Baráti Társaság Kulturális Egyesület Szentendre – Dunakanyar szervezői június 29-én, vasárnap 16 órától a szentendrei zsidóságra emlékező sétát tartanak a HÉV-állomástól az egykori gettón át a volt zsidó üzletekig, majd a Fő tértől a Vajda Lajos Emlékmúzeum melletti Szántó Emlék- és Imaházhoz. Jogfosztottságuk utolsó helyi színterétől haladnak visszafelé, hogy az életükre emlékezzenek. Tervezett időtartam: egy óra. Minden érdeklődőt várnak.

Együttélés
A zsidóság létszáma a huszadik században a szentendrei lakosság közel négy százaléka volt. A városközpontban működött boltjaik, az áldozatkész orvosok vagy az ügyes iparosok munkája révén látszólag közkedveltek voltak. „Nem volt semmi baj velük, mindenki tisztelte, becsülte őket. Végeredményben a két hentesüzlet zsidó volt, ugye, a Lichtenstein [festék- és bazáráru kereskedő] zsidó volt, a zöldségesek zsidók voltak, a fakereskedő, szénkereskedő zsidó volt, a Hatschek [fényképész] zsidó volt. Hát mind zsidó volt, és nem hozták föl azt soha, hogy hát ez zsidó, itt ne dolgozzál, ne menjél ide, vagy itt ne vásárolj, soha nem volt ilyesmi”– olvasható a Szentendrén 1924-ben született, ma is itt élő Mervó Sándorral készített életinterjúban.
Persze, a képviselő-testületből már 1939 szeptemberében eltávolították a legtöbb adót fizetők jogán bekerült hét zsidót, dr. Óvári József orvos neve viszont még az 1944-es képviselői nyilvántartásban is igen előkelő helyen szerepelt a virilisták közt. Eltűntek a választói névjegyzékből is a zsidók 1941-re, az előző két évben pedig az ún. második zsidótörvény számát (1939: IV. t.-c. 1.§.) pecsételték a hatálya alá esők nevei mellé. 1943 nyarán elkobozták az öt holdnál nagyobb ingatlanaikat, majd a kisebbeket is a vitézi székkapitány felügyeletére bízták. 1944 tavaszán már a zsidók rádióit foglalták le, s eltiltattak a dunai strandoktól, mozitól, éttermektől. A vészkorszakban Szentendrén élt izraeliták életkorát, foglalkozását, lakóhelyét a megyei levéltárban fennmaradt, 1944. április 6-án készített összeírásból ismerhetjük.

Összegyűjtés
Visszaemlékezők szerint az 1941-es, „harmadik zsidótörvény” által zsidónak nyilvánított személyek lakóhelyéül kijelölt gettó felállítását Pethő János polgármester késleltette, míg a Pest–Pilis–Solt–Kiskun vármegyei alispán, a később államtitkárként hírhedté vált Endre László meg nem fenyegette. Május 24-én már arról számolt be a lelkesen antiszemita Szentendre és Buda Környéke hetilap, hogy 57 családot 18 házba költöztettek. Fallal nem volt elszigetelve a Jókai utca – Kert utca környéke, elhagyni azonban csak napi két órára lehetett az engedéllyel rendelkezőknek. Például a Papírgyár, mint hadiüzem azt kérelmezte június elsején, hogy „a szentendrei lakos zsidó férfiak, részben erősebb testalkatú nők közül 20 munkás utaltassák ki gyártelepünkre”. Mentességet a zsidókra vonatkozó rendelkezések alól csak az első világháborúban magas kitüntetést kiérdemelt Krausz Jenő és felesége, valamint velük lakó lányuk kapott. A nagyobb biztonságot jelentő fővárosba menekülni keveseknek sikerült.

Kifosztás
Korábbi lakásaik iránt tömegesen érkeztek az igénylések a Polgármesteri Hivatalba már 1944 májusában. Akárcsak a zsidó tulajdonban lévő üzletek április végi bezáratásakor, konkurenseik kapva kaptak az alkalmon, hogy megszerezzék a Fő téri vagy a Dumtsa Jenő utcai üzlethelyiségeket. Mivel a kiutalásról döntést csak október 6-án hoztak, mit tagadjuk, elő-előfordult az elhagyott ingatlanok kifosztása. Nyomozati jegyzőkönyvek rögzítik „zár alá vett” lábasok, használt női ruhák vagy mosófazék megtalálását az „elköltözött”-ként meghatározott tulajdonos szomszédjainál. A Petőfi utcai imaház ajtaját szintén többször felfeszítették

Elszállítás, meggyilkolás
A kijelölt gettóból 1944. június 30-án a munkaszolgálatra be nem vonultatott zsidókat – főként nőket, gyermekeket és időseket –, személyes értéktárgyaik elvétele után az állomásról a monori téglagyárba szállították. Egy hétnyi erőszakos vallatás után indították tovább őket marhavagonokban, melyekbe kilencvennél több embert kényszerítettek. A napokig tartó úton sem vizet, sem élelmet nem kaptak, egyetlen vödör szolgált kübli gyanánt, melyet megteltekor a kikeresztelkedett, mégis deportált Feit Ábrahám tanító öntött ki. Végül az auschwitzi haláltáborokban fejeződött be 150 szentendrei zsidó polgár életútja, akik közül huszonkettő 16 évesnél fiatalabb gyerek volt, némelyikük még csecsemő.

Emlékezés
Szentendre fejlődésében játszott aktív szerepük miatt minden helytörténeti műben találkozhatunk néhányuk nevével, Kertész Péter pedig Cipőtalpbetét – Tórából címmel egész könyvet állított össze a helyi zsidóság 1820-as években kezdődő történetéről. A szisztematikus levéltári kutatásaink során fellelt iratok tartalmának egy részét azonban június 29-én délután ismerheti meg először, aki részt vesz a szentendrei zsidók halálba küldésének hetvenedik évfordulójára szervezett, megemlékező sétán.

Klein László – Vajda János