Sokáig a nevét sem tudtuk, de látásból jól ismertük, a családját is, különösen a feleségét, Anikót, aki rendszeresen írt cikkeket a Musica Beata kórus szerepléseiről, amelynek tagja volt.

Pali – aki a Duna Rádió zenei szerkesztője volt éveken keresztül – mindig számon tartotta, mikor jelenik meg az újság, és ilyenkor be is ugrott a szerkesztőségbe néhány példányért. Ez jó alkalom volt arra, hogy megbeszéljük a legfrissebb városi híreket, a legújabb pletykákat. Ilyenkor kicsit udvarolt is nekünk, mindig talált rajtunk-bennünk-körülöttünk valami dicsérni valót, s mi nevetve tiltakoztunk. Jókedvű volt és humoros.
Magánéletéről nem sokat tudtunk, de azt igen, hogy elvált, bár ennek valószínűleg semmi jelentősége nem volt, hiszen mindig együtt láttuk Anikóval. Örömmel tudtuk meg, hogy decemberben újra összeházasodtak. Pali akkor már beteg volt, és a rá jellemző fanyar humorral meg is jegyezte, hogy milyen vicces lenne, ha a lap anyakönyvi rovatában egyik hónapban az esküvő híre jelenne meg, a következőben pedig a halálhíre. Sajnos a vicc szomorú valósággá vált. Egy napon múlt, hogy nem januárban, hanem február 1-jén hunyt el. Hiányozni fog nekünk!

A sors sodort egymás mellé bennünket. Sok kacskaringóval teli élete nem adott számára lehetőséget, hogy megmutathassa, mennyi értéket hordoz és mennyi fontos feladatra lenne képes. Legbelül kedves, sajátos humorú, nyitott szívű és vidám fiú, élet- és családszerető ember volt. Azok közül való, akik valami érthetetlen ok miatt nem olyan pályát futottak be, sorsot kaptak jutalmul rövid életük alatt, amely méltó volt hozzájuk. Lesütött szemmel és lehajtott fejjel gondolok rá, ha felidézem, mennyire segítőkész volt mellettem a Dumtsán. Mint bunyevác származású és a régi szerb-horvát gimiben végzett fiú, anno még a délszláv szövetségnek is önkéntes segítője, aktivistája volt. Végzettsége szerint taníthatott volna nemzetiségi iskolában is. Legszebb emlékei éppen a tanítás fáklyahordozó élményeiből valók voltak, és nagy fájdalma volt, hogy saját hibái, de a szűkülő lehetőségek miatt is, utolsó éveiben nem taníthatott.
Szevasz Pali, Isten nyugosztaljon!
Benkovits György

Orgoványi Anikó: Búcsú

Csak a csend cseng, kong a légüres térben.
Hívnálak, de nincs térerő ott, az éteri égben.
Megrémiszt a hang, mely némasággal felel.

Hiányod kétélű penge bennem,
csapdos lelkem kínzó ostora,
mulasztott vétkeim sora,
mit elkövettem érted, ellened,
tettek, miket meg kellett volna tennem,
de már nem lehet,
szavak, melyek elakadtak ajkamon,
ölelések, mik megbénították karom.

Szilánkos vánkost vetett az éj,
megfagyott sikolyok a csillagok,
töredezett tükörcserép a hold,
arcod mögüle átragyog,
nélküled magányos hullócsillag vagyok.

Örvénylő jégsziklák torlódnak az égig,
felhasogatják sebzett lelkemet.
Oly mélyen gyökerezel bennem.
Hogyan feledjelek?
Nem lehet.

ISTENEM, öleld őt magadhoz!
Kedvesem, Ég veled.