2015. augusztus 7., 09:55

Volt élettársát fenyegette

A Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytatott M. Dániel 29 éves budapesti lakos ellen zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A rendelkezésre álló adatok alapján a férfi 2015 márciusát követően telefonon több alkalommal megfenyegette a nőt, hogy őt, kiskorú lányát és édesanyját megöli, valamint embereket küld hozzájuk, hogy bántalmazzák őket.

A 29 éves férfit a szentendrei vizsgálók gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene a napokban befejeződött a nyomozás és a rendőrök vádemelési javaslattal éltek az illetékes ügyészségen.

Kisgyereket ütött el

A Szentendrei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást Sz. Ákos 42 éves szigetszentmiklósi lakos ellen közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A rendelkezésre álló adatok alapján a férfi személygépjárművével Budakalász területén közlekedett Pomáz irányába 2015. április 30-án délután, mely során az egyik kijelölt gyalogos-átkelőhelyen nem biztosított elsőbbséget a gyermekkorú sértettnek, akit járműve hátsó részével elsodort. A kisfiú a balesetben – az orvosi vélemény alapján – súlyosan megsérült.

Sz. Ákost a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során elismerte a bűncselekmény elkövetését és elmondta, hogy tettét megbánta.

A férfi ellen folytatott eljárást a közlekedési vizsgálók a napokban befejezték és ellene bíróság elé állítási javaslattal éltek az illetékes ügyészség előtt.

Ittasan okozott balesetet

K. Károly 60 éves szentendrei lakos 2015. május 22-én délután gépjárművel közlekedett Pilisszentlászló felől Szentendre irányába, amikor lehaladt az úttestről a jobb oldali útpadkára és egy fának ütközött, majd az oldalára borulva állt meg. A balesetben a férfi könnyebben megsérült. A jármű vezetőjéről a szakértői vélemény alapján megállapították a rendőrök, hogy alkoholos befolyásoltság alatt vezette a gépjárművét.

A férfi ellen járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Szentendrei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán. Gyanúsítotti kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A nyomozóhatóság befejezte az eljárást és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Szentendrei Járási Ügyészség részére.

Szentendrei Rendőrkapitányság

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
hét 11

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
hét 11

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.