2019. augusztus 6., 21:38
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 5 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Az augusztus 6-i rendkívüli képviselő-testületi ülésen két napirendi pontról tárgyaltak a képviselők: megszavaztak egy útfelújítási pályázathoz szüksége önrészt, valamint megválasztották a Helyi Választási Bizottság tagjait.

Pályázat útfelújításra

Az önkormányzat idén tavasszal nyújtott be pályázatot a Kálvária út burkolatfelújítására a Szerb kálvária tér (Pomázi út) és a Bimbó utca között szakaszon, illetve a Bimbó utca és Hamvas Béla utca közötti szakaszon. A pályázat előkészítési szakaszában a kiíró azt jelezte, hogy elegendő a pályázat önerejét a 2020. évi költségvetésben biztosítani, viszont ezt nemrégiben módosították, és mégis szükséges idén, 2019-ben biztosítani az önerőt. A pályázat összköltségvetése: 53 721 872 Ft, az igényelt támogatás: 30 millió Ft, az önrész maximum 24 millió Ft. A testület hozzájárult, hogy az önkormányzat az idei költségvetésből biztosítsa az önrészt a Kálvária út felújítására.

Helyi Választási Bizottság

Megválasztották a Helyi Választási Bizottság tagjait és póttagjait. Tagok: Csapóné dr. Baráth Katalin, Stáry Kálmán, Horváth Ákos; póttagok: Hubáné Dr. Nagy Emília Éva és Nagy György. A bizottság az október 13-i helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásától a következő választásra megválasztott választási bizottság alakuló üléséig működik.