2020. július 2., 10:49
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 4 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Június 30-án a Szentendre Város Egészségügyi Intézményei Kanonok utcai rendelőjében rendezték meg a 2020. évi Semmelweis-napi ünnepséget. Idén – a járványhelyzet miatt – a megszokottól eltérő módon a Semmelweis-díjat nem egy díjazott vehette át, hanem minden egészségügyi dolgozó megkapta.

Az ünnepség Fülöp Zsolt polgármester köszöntőjével kezdődött, aki beszédében méltatta az összes egészségügyi dolgozó helytállását, a járvány alatt nyújtott áldozatos munkáját. Mint mondta, a rendkívüli helyzetben munkájukat is rendkívüli módon köszönik meg: idén mindannyiuknak jár az elismerés, a Semmelweis-díj.

A polgármesteri köszöntő után az intézmény új igazgatója, Dublinszki-Boda Péter a rá jellemző vidám szavakkal köszönte meg a támogatók munkáját: az önkormányzatét (kiemelten Fülöp Zsolt és Elek Zsófia kabinetvezető segítségét), a Kormányhivatal Népegészségügyi Osztály munkatársainak: dr. Vörös Józsefnek, Erdélyiné Mitró Katalinnak, Csóti Editnek, Császárné Gál Adélnak a támogatását, valamint Ludányi József (Kedves Kávézó), Novák Gábor (Művész Étterem), dr. Hegedűs Beáta, Simon László (Kisgépcentrum), Niedermayer Antal (Best Consulting Zrt.), Fellner-Nagy András (Healthtech Hungary Kft.) segítségét.

Megemlékeztek arról a nemrégiben elhunyt két kollégáról, akik az idei ünnepségen nem vehettek részt: dr. Czibolya Péter reumatológusról és dr. Tar Erzsébet belgyógyászról.

Az ünnepségen köszöntötték a harminc éve a pályán dolgozókat: Csomor Zita, Debreceni Erika, Hankóné Mireisz Judit, Nyíri Pálné és Stefán Mónika munkája sokak egészségének javításához járult hozzá.

Az ünnepség zárásaként Fülöp Zsolt polgármester oklevelet adott át dr. Pázmány Annamáriának, a Szentendrei Szakrendelő volt vezetőjének. „Szentendre polgárai nevében köszönjük az elmúlt 14 év áldozatos munkáját, gyógyítását. Köszönjük az intézmény vezetése mellett végzett önzetlen közösségi munkát. Példaként áll előttünk, hogy orvosként és intézményvezetőként nemcsak a betegséget látta meg, hanem az embert is, aki segítségért fordul az orvoshoz.” Ezek után Dublinszki-Boda Péter lépett a mikrofonhoz és ő is köszöntötte az ünnepeltet, átadva neki a maga virágcsokrát és egy szép kisplasztikát, mely egy padon ülő nőt ábrázol. A pad annak a padnak a kicsinyített mása, amit Annamária javaslatára helyeztek anno a rendelő elé. Az ünnepség ugyan betartotta az ilyenkor szokásos formai kereteket, mégis kivételesen jó hangulatú, s egyben megható is volt. A záró állófogadáson tovább diskuráltak a résztvevők.