2016. április 28., 16:59

Motorosokra, segédmotorosokra és kerékpárosokra fókuszálnak a rendőrök a Dunakanyarban

A tavaszi jó időben rengeteg motoros dönt úgy, hogy felkeresi az ország legszebb szerpentinjeit és próbára teszi járműve képességeit. Sokan a Szentendre környéki kanyarokban szeretik elengedni magukat, amivel természetesen a rendőrök is tisztában vannak.

A helyi rendőrök áprilistól októberig havonta tartanak átfogó közúti ellenőrzést, hogy megelőzzék a baleseteket. Idén április 17-én volt az első. Az akkori, nyolcórás razziában a szentendrei és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság motoros rendőrei mellett az Első Motorvéd Polgárőr Egyesület tagjai is részt vettek. Egyenruhásból nyolc, polgárőrből tizenhárom alkotott vegyes járőrpárokat és így ellenőrizték a Szentendre környékén közlekedőket. A megállítottak nagyjából harmada volt motoros. Pénzbírsággal 36, közigazgatási bírsággal 17 szabályszegő sofőrt sújtottak. Egy motoros pár ellenőrzése során kiderült, a motort vezető férfinak és a jármű női tulajdonosának sincs érvényes vezetői engedélye az adott kategóriára. Járművüket egy jogosítvánnyal motorozó ismerősükre kellett bízniuk, s a szabályszegők gyalog indulhattak haza.

07a.motoros_akcio
(forrás: police.hu)

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
vas 03

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
vas 03

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.