Események betöltése

Világjáró Trabant – Szentendre Szalon

2018. 06. 06.. 18:00 - 19:00

Leírás
Vadász Zsolt világjáró könyvbemutatója és vetített képes előadása

Beszélgetőtárs: Ördög Mixi riporter

Időpont: 2018. június 6. 18:00

Helyszín: Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár olvasóterme (Szentendre, Pátriárka utca 7.)

„Életünk olyan, amilyenné gondolataink teszik.”

„Vadász Zsolt vagyok, közel, s távol 22 esztendeje vágtam neki a Nagyvilágnak, szegénylegény módjára szerencsét próbálni…
Már a kezdetektől a természetjárásra alapoztam a Világ megismerését és a természetvédelemben láttam alapvető tevékenységemet, amivel hozzájárulhatok az emberiség ma igencsak kétséges jövőjéhez.
Alapító tagja vagyok a „Geonauta baráti társaságnak”, ami 2015. januárjában tartotta húsz éves jubileumát, azaz közel húsz éve járjuk a hegyeket, vulkánokat, zarándokutakat, természet védünk, műfészkeket rakunk, madarakat gyűrűzünk és szemetet szedünk.
A Millenium Falcon Team egy mellékágként 2013. végén fogant meg, névadója és apropója pedig egy Trabant lett.
Ez az autó 2014. januárban az északi sarkkörön járt Norvégiában, 2015-ben és 2016-ban pedig Afrikában a Budapest-Bamako rallye keretein belül. A csapatunk mindkét évben megnyerte a verseny a „Low budget” különdíját. Célunk ezzel példát mutatni, hogy kevés energia és nyersanyag felhasználással, minimális környezeti ártalommal, kevés befektetéssel is minden földrajzi cél elérhető.” 


/Vadász Zsolt/

A belépés ingyenes!

Pest Megyei Könyvtár

Pátriárka u. 7.
Szentendre, 2000 Hungary