Események betöltése

VAN filmzenekar online koncert

2020. 12. 22.. 20:00 - 2021. 01. 31.. 23:59

1000 Ft
Leírás
A VAN filmzenekar 2014-ben alakult a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan egyik szuper „hozadékaként”, majd a 2018-as Rossz versek világának is elengedhetetlen részét képezték. Időközben az is kiderült, hogy a filmekhez írt dalok önmagukban is megállják a helyüket: a zenekar a tavalyi évben is számos sikeres koncertet adott és két videóklippel is előálltak.
A mozgalmas időszak több változást is hozott, a zenekarból – baráti légkört maguk után hagyva – kiszállt Csorba Lóci és Burucs Szabolcs, így télen már egy új taggal, a Bozo dobosaként ismert Vincenzo Pellecchiával folytatták a közös munkát. Ekkorra már javában dolgoztak egy olyan kislemezen, amely ezúttal nem kötődik filmhez.
Új kislemezük címe EZ, amelyről elsőként a Szőke lettél című dal debütált, a hozzá készült klip főszerepében Jakab Julival és a zenekar tagjaival. A videót – ahogy korábban is – Becsey Kristóf operatőrrel közösen készítette a zenekar.
A kislemez az NKA támogatásával készült.
Tagok:
Szendrey-Nagy Olivér (ének)
Kálmán András (billentyűk)
Koroknay András (basszusgitár)
Vincenzo Pellecchia (dob)
Lukács Roland (ütőhangszerek)
Reisz Gábor (gitár)
A koncert időtartama 60 perc.
Online koncertjegy: 1 000 Ft
A jegy megváltásával megtekinthető a koncert.
Online családi jegy: 3000 Ft
Kedvezményes jegyár amennyiben többen szeretnék együtt élvezni a koncertet.
Online támogatói jegy: 5000 Ft
A fellépők és az előadóhely támogatását szolgáló jegy.
Az összes jegytípus megváltásával 2021.01.31-ig tekinthető meg az előadás.
Jegyek a https://online-szentendre.jegy.hu/ oldalon kaphatók 2021.01.30-ig!
A rendezvény az NKA Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program támogatásával valósul meg.
A koncert a „KÖSZÖNJÜK, MAGYARORSZÁG!” program keretében valósul meg.

Dunaparti Művelődési Ház – Barlang

Duna-korzó 18.
Szentendre, Pest Magyarország