
Passing Time – Deim Balázs fotókiállítása
2022. 06. 18. - 2022. 09. 11.

Láthatóvá tehető-e a múló idő, összeköthető-e a saját, szubjektív időérzékelésünk objektív időegységekkel? Deim Balázs legújabb experimentális fotósorozata erre tesz kísérletet.
Deim Balázs szentendrei fotográfus a Magyar Fotóművészek Szövetsége, a Vajda Lajos Stúdió, a MAOE és a Forgács Társaság tagja. 2008 óta rendszeresen mutatja be munkáit, többek között Budapesten a Fugában, a B32 galériában, a Kubik Coworkingben, a Kiscelli Múzeumban, a Modemben és a Műcsarnokban. 2016-ban az Európai Fotográfiai Hónap kiválasztott résztvevőjeként Bécsben a MUSA-ban, Luxemburgban a Cercle Cité-ben, majd 2018-ban a Rhy Art Fair Bázelen, 2019-ben Rómában, Grazban és 2020-ban Brüsszelben is bemutathatta a képeit. 2018-ban megnyerte a Different Worlds nemzetközi fotópályázatot és megkapta a Luka Koper Photography Award-ot, aminek kapcsán a Photon Gallery Rovinjban (Rovinj Photodays) és Ljubljanában (Balassi Intézet) is szervezett egy-egy önálló kiállítást Space című sorozatából. 2019-ben Drégely Imrével közös kiállítást hozott létre a Collegium Hungaricum Berlinben. Ugyanebben az évben Surveillance system című sorozata 1. díjat nyert az ND Awardson és ‘Gold’ minősítést a Budapest International Foto Awards-on.
A fotográfus legújabb fotósorozata az egy éven át formálódó, alakuló képfolyam a lassan csordogáló, komótosan hömpölygő vagy a gyorsan villanó, pillanatnyi időt képezi le, a köztereken elhelyezett camera obscurák vagy más analóg fotóeljárások által. Hét időegységet vesz alapul (év, hónap, hét, nap, óra, perc, és másodperc), és ezekből kiindulva keres vizuális megjelenítési lehetőségeket úgy, hogy azok szoros összefüggésben legyenek mind az adott időintervallummal, mind pedig a sorozat többi tagjával. A sorozat egyszerre vet fel releváns, egzisztenciális kérdéseket és fotótechnikai kísérletezéssel kapcsolatos szakmai problémákat.
A kiállítás kurátora: Kopin Katalin, művészettörténész
A kiállítás 2022. június 18. és szeptember 11. között, csütörtöktől vasárnapig, 10 és 18 óra között látogatható a Vajda Múzeum PhotoLab kiállítóterében.
Az FMC a programváltoztatás jogát fenntartja, eseményein kép- és videófelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy az FMC a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja. Hozzájárulását az info@muzeumicentrum.hu címen bármikor visszavonhatja.