Események betöltése

Örök kert NÉMETH Ágnes

2018. 06. 09. - 2018. 09. 02.

Leírás

2018. június 9. – szeptember 2.

HELYSZÍN: Vajda Lajos Múzeum kertje

KURÁTOR: Bodonyi Emőke

A szabad ég alatt száradó, kiteregetett ruhák látványa bensőséges, otthonos hangulatot kelt. Ugyanakkor az egyes ruhadarabok, mint viselőik sorsának kísérői, elárvultan függnek egymás mellett, megidézve a mulandóság és esendőség érzetét is. Németh Ágnes (1957) új műve ezt a kettős jelentésmezőt hozza játékba.

A változatos anyaghasználatáról ismert alkotó ezúttal színes, csillogó, merev plexilapokat alkalmazott, ezekből készítette a kötélre csíptetett, hétköznapi, egyszerű ruhadarabokat, amelyek úgy idézik meg nagyanyáink, szüleink kertjét, gyerekkorunk nyári, szellős, napsütötte hangulatát, hogy szinte érezzük a frissen mosott ruha illatát. A világhoz fűződő érzelmi életünk mellett azonban nagyon fontos a szellemi megismerés is, ám minél többet kutakodunk, annál több kérdés merül fel, ahogyan azt a ruhákon ismétlődő, sorokba rendeződő szavak is jelzik: BIZONYTALANSÁG – BIZONYTALÁNYSÁG – BIZONY.

Németh Ágnes művészetének alapja a gyerekkorban megtapasztalt közvetlen közelség a természettel. Ezért is jelennek meg az életmű dinamikus gesztusokkal létrehozott, mágikus erejű alkotásaiban következetesen a természet kézzel fogható anyagai: fűzfavessző, szalma, agyag, kagylótörmelék, lószőr, különféle magok, homok; földfestményeit pedig a földből kinyert, saját maga által előállított színnel festi. A művész most lemondott az anyag közvetlen alakításáról: ezúttal a spirituális tartalom fontosabb volt számára, ahogyan a természet egy apró szigetében az otthon emlékét, az örök kertet megidézte.

Vajda Múzeum

Hunyadi utca 1.
Szentendre, Pest 2000 Magyarország