KOVÁCS MARGIT Kossuth-díjas kerámiaművész életművét bemutató gyűjtemény

Szentendre egyik legnépszerűbb múzeuma a Kossuth-díjas keramikusművész, Kovács Margit (1902–1977) életművét bemutató gyűjtemény. Az itt látható anyagot a magyar kerámiaművészet egyik megújítójának számító művész adományozta 1972-ben a múzeumnak. A háromszáznál is több alkotás többsége figurális kompozíció.
A múzeum 17. századi, barokk stílusú épülete eredetileg sóházként, majd postaállomásként, később kereskedőházként működött, végül a Vastagh család lakóháza lett. A Görög utcai homlokzatot apácarácsos ablaksor díszíti. 2008-ban az épület egy újabb, többfunkciós szárnnyal bővült, Kocsis József szentendrei építész tervei alapján. A Görög utcai homlokzat kerámiaburkolata – Asszonyi Tamás, Csíkszentmihályi Róbert, Szabó Tamás és Szentirmai Zoltán szentendrei művészek alkotása – motívumaiban a névadó művész munkásságára, illetve a szomszédos műemlék épület reneszánsz sarokdíszítésére utal.
Kovács Margit hosszú életpályája során kerámiáin több stílusváltás is megfigyelhető. A harmincas évek elejére jellemző expresszív felületkezelésű műveinek jellegzetes példája a Zsömlelány (1933-34) című plasztika, amely a középkori szobrászat formaeszményéhez kapcsolódik. A geometrizáló tendencia (Kuglófmadonna, 1938) mellett a negyvenes években a művész egyre nyúlánkabb arányú, oszlopszerű alakokat formáz (Jó pásztor, 1942). Biblikus, moralizáló vagy népköltészeti tematikájú alkotásain a színes mázak mellett ekkor már matt hatású, színezett agyagmázat (engobe) is alkalmaz. A harmincas-negyvenes években készült, biblikus témájú alkotások egy része bizantinizáló falkép (Angyali üdvözlet 1938; Utolsó vacsora 1935), más része korongolt plasztika (Corpus, 1948; Bárányos király, 1944). Funkcionális tárgyait (korsóit, tálait, vázáit) páratlan leleményességgel formálta meg.
Pártázatos Lakodalmas kályháján (1953) a figuratív jelenetek a népi ornamentális motívumkincscsel ötvöződnek. Az ötvenes években munkásságában a paraszti zsánerjelenetek kapnak nagyobb hangsúlyt. Az életképeket ábrázoló csempeképek és reliefek mellett (Almaszedés, 1952; Parasztlakodalom, 1955) – a korszak kultúrpolitikai elvárásaihoz igazodva – ebben az időszakban születnek realista hangvételű, nagyméretű, korongolt figurái is (Fonó, 1953).
A hatvanas és hetvenes években készült durvább, samottosabb anyagból formált, rusztikus plasztikák és reliefek a görög mitológia, az archaikus mesék és a népi mondák világát idézik (Cantata Profana, 1969). A múzeum első és második termében a művész kisebb vázlatait, munkásságának kezdeti éveit ismerhetjük meg. A harmadik teremben az 1950-es évek munkái, a negyedik teremben pedig az érett korszak művei kapnak helyet. A régi épület boltíves, szakrális teret idéző pincéjében (mely Kovács Margit kívánságára a kezdetektől a kápolnák hangulatát idézi) a keresztény ikonográfia hagyományait követő műtárgyak kaptak helyet.
Az új szárny emeleti galériáján a művész Pozsonyi úti lakását felidéző enteriőr látható, a Görög utcai fronton Kovács Margit művészetének utolsó korszaka követhető végig.