
Beavatás pedagógusoknak – Szakmai program | FMC
2017. 11. 07.. 17:00 - 19:00
Kurátori tárlatvezetés pedagógusok számára a Ezüstkor. Szentendre századfordító évtizedei, a modern város kezdetei (1870–1920). Zártkörű program.
Szentendre a 18. században élte aranykorát, Közép-Európában számon tartott kereskedővárosként. Ekkor épült hét templomának magasra szökő tornyai ma is e boldog kor tanúi. A város fejlődése a következő században lehanyatlott, lakossága, gazdasági ereje csökkent. A kiegyezést követően azután egy új nemzedék emelte föl ismét Szentendrét, kezdte meg egy modern kisváros építését, kapcsolódva a „boldog békeidők” dinamikus, ám ellentmondásoktól sem mentes fejlődéséhez. Ennek a korszaknak volt kiemelkedő alakja a város egykori polgármestere, Dumtsa Jenő, akinek élete, tevékenysége többféle módon is megjelenik a látnivalók sorában.
Kiállításunk – néhány előzményre visszatekintve, illetve a korszakhatáron átnyúló eredményeket is bemutatva – a századforduló időszakának kisvárosát mutatja be. Igyekeztünk a helyi fejleményeket a kor történetébe ágyazva bemutatni, követve, idézve azokat a technikai-életmódbeli változásokat, amelyek átalakították az emberi életet. Körképünk nem eseménytörténet, sokkal inkább a változás, az új, modern kisvárosi jegyek megjelenésére, a hagyománnyal való együttélésére, olykor küzdelmére összpontosít.
Kurátorok: Tyekvicska Árpád, Sz. Tóth Judit, Péterffy Gergely
Programidőpontok:
2017. NOV 07. 17:00 – 19:00
2017. NOV 10. 17:00 – 19:00
Regisztráció szükséges!
E-mail: gyorgy.gabriella@muzeumice
Regisztrálni névvel, email-címmel, és az alkalom megjelölésével lehet.
Regisztráció kezdete: 2017. OKT 09. 00:00
Regisztráció vége: 2017. NOV 03. 23:59