2016. április 22., 15:40
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 8 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A Rotary Club Szentendre is szervezője annak az országos jótékonysági eseménynek, melynek célja a fogyatékkal élő gyermekek segítése. Az országban több helyszínen, ugyanabban az időben vetítik le Till Attila Tiszta szívvel című alkotását, amelynek főszereplői kerekesszékes fiatalok. Az akció vígjáték író-rendezőjét a sodró lendületű történeten túl az foglalkoztatta, hogy készüljön végre egy olyan film a mozgássérültek világáról, ahol nem színészek játsszák el az ő életüket, hanem saját maguk kapnak lehetőséget a szereplésre. Ahol valóban ők a hősök. Ebben a filmben a főszereplők a valóságban is fogyatékkal élő emberek, akik a saját életüket, testüket, mondanivalójukat mutatják be egy különleges történeten keresztül.


A meghívott, közel 1500-2000 adakozó azért lesz jelen a premier előtti filmvetítésen, hogy maga is hozzátegyen a nemes célkitűzésekhez. A vetítés előtt a helyi klubok párperces rövidfilmmel mutatkoznak be, megismertetve céljaikat, eddigi tevékenységüket.
A helyi Rotary clubok mindegyike saját jótékonysági céljaira gyűjt. A szentendrei Rotary két fontos programot is kitűzött maga elé. Egyrészt a SUHANJ Alapítvány fittness termének és sportklubjának létrejöttét támogatja. A klub látás- és mozgássérültek számára nyújt segítséget sportoláshoz, illetve versenyeken való részvételt szervez fogyatékkal élők számára.
A másik célkitűzés a szentendrei Bárczi Gusztáv Általános Iskola fogyatékkal élő gyermekeinek segítése.

A szentendrei Rotary Club a meghívott adományozókat a Tiszta szívvel című film premier előtti zártkörű vetítésére április 27-én szerdán, 19 órára várja a MOM Park CinemaCity moziba, ahol a tervek szerint a rendező is jelen lesz.

Adományozni szándékozókat kérjük, hogy a rotaryszentendre@gmail.com címre írjanak, válaszolnak és eljuttatják a jegyet. A támogatójegy ára: 3000 Ft.

Tiszta Szívvel Rotary-s Mozijegy Premier előtti előadás 2016

Tiszta Szívvel Rotary-s Mozijegy Premier előtti előadás 2016