2020. október 21., 13:52
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 3 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Ha gyorsan akarsz haladni, menj egyedül, ha messzire akarsz jutni, menjetek többen – a kampányunkban mottómmá vált mondatot ma is gyakran idézem.  A választások óta eltelt egy évben együtt indultunk el az úton. Elkezdtük megvalósítani főbb választási ígéreteinket az Ábrányi Emil Városvédő, Városszépítő és Városfejlesztő programból. Ezt a munkát, az önkormányzatokat sújtó kormányzati elvonások ellenére is folytattuk. A négy fő választási ígéretünk: közlekedés, a város építési szabályzatának módosítása, közösségi tervezés, városrészi költségvetés. Ezekről szeretnék most egy rövid tájékoztatást adni.

Számolj velünk 11-es!
2019. november 13-án a Képviselő-testület úgy döntött, hogy támogatja a 11-es út forgalmának informatikai modellezésének elkészítését, s erre 15.000.000 Ft-ot biztosít a Város 2020. évi költségvetéséből.

A „Számolj velünk 11-es!” projekt terveink szerint 2020-ban lezárul. Ebből kiderülhet, hogy a 11-es út jelenlegi áteresztő képességét milyen tényezők alakítják, hogyan lehetne több egyidejű, egymásra épülő intézkedéssel segíteni a forgalmat. A következő lépésben a Magyar Közúttal kielemezzük a modellezés eredményét, és azt, hogy mik a lehetőségeink. Az irányba is tettünk lépéseket, hogy csatlakozni tudjunk a budapesti forgalomiránytó rendszerhez.  Ha minden az elképzelések szerint alakul, akkor valósulhat meg a zöldhullám.

A HÉV fejlesztése

A közösségi közlekedéssel kapcsolatos fejlesztések is nagyon fontosak városunk életében.

A Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. megkezdte a HÉV vonalunk fejlesztését, azaz a „H5–H6/H7 vonalak összekötése – az észak-déli városi-elővárosi gyorsvasút fejlesztésének előkészítése” projekt tervezését.  Ennek megkezdésekor felkeresték az érintett önkormányzatokat, hogy összhangba hozzák a fejlesztési elképzeléseket. A projektből a következők vonatkoznak Szentendrére: teljes pályarekonstrukció, hogy a menetidő 8 perccel rövidebb legyen. Annak vizsgálata, hogy lehet-e gyorsítani a vonatközlekedést Szentendre és Békásmegyer között, korszerű, akadálymentesített peronokkal. B+R (bringázz+utazz) parkolóhelyek építése, és a már meglévő P+R (parkolj+utazz) parkoló bővítése. Ez utóbbinál indítványoztuk, hogy vizsgálják meg egy parkolóház építésének lehetőségét is, amitől nem zárkóztak el. Javasoltuk továbbá fedett-fűtött váró építését vizesblokkal – akadálymentesített WC-vel-, és a szerelvényeken ingyenes wifi szolgáltatást. Jeleztük, hogy az önkormányzat hosszabb távú elképzelései közé tartozik a HÉV meghosszabbítása a Skanzenig 3 új megállóval (Püspökmajor, Izbég, Skanzen), a hozzájuk tartozó 3 darab P+R parkoló építésével.

Szentendre Építési Szabályzatának módosítása

Szentendre Építési Szabályzatának módosítását 2019 novemberében indítottuk el. Az előírások szerint, a módosítás dokumentációjához településtervezési jogosultsággal rendelkező céggel kell szerződést kötni. Ezért beszerzési eljárást hirdettünk, majd 2020. májusában megállapodtunk a PESTTERV Kft.-vel.

Velük együttműködve megkeressük azokat a beavatkozási pontokat, melyekkel mérsékelni tudjuk az lakóparképítkezéseket a városban. Ennek során megvizsgáljuk, hogy más, hasonló helyzetben lévő településeken vannak-e erre jól működő gyakorlatok. Mindezek mellett folyamatosan értékeljük a lakossági észrevételeket is a témában.

Közösségi tervezés

Az Ábrányi Emil Programban ígértük, hogy a kisebb városrészi beruházások során valódi közösségi tervezéssel véglegesítjük az elképzeléseket.

Szentendre Város Képviselő-testülete 2019 novemberében döntött úgy, hogy aktívan bevonja az érintett lakóközösségeket az önkormányzati, közösségi célú beruházásokba, fejlesztésekbe, felújításokba, tervezésekbe, átalakításokba, közlekedési átszervezésekbe. A projekthez 15.000.000 Ft-ot biztosít az önkormányzat a város 2020-as költségvetéséből.

A közösségi tervezés célja olyan közös jövőkép és stratégia kialakítása, hogy az valóban tükrözze a közösség szükségleteit, igényeit, szempontjait.

A közösségi tervezés lebonyolítására meghirdetett ajánlattételi felhívás eredményes volt. Ebben az igények feltérképezésére, online lakossági részvételre alkalmas webfelület létrehozására, valamint 2 db közösségi tervezés megvalósítására kértünk ajánlatot. A szerződéskötés hamarosan megtörténik, és 2021-től elindulhat az az interaktív felület, ahol az igények feltérképezése, a közösségi tervezés előkészítése és maga a közösségi tervezés is megvalósulhat.

Városrészi költségvetés

2021 lesz az első év a város életében, amikor a lakosságtól beérkezett fejlesztési ötletek alapján történnek meg a városrészi fejlesztések, hűen az Ábrányi Emil Programhoz. Ennek során, az építményadót az a városrész hasznosítja, amelyik befizette. (A városrészi költségvetés sok mindenben rokon a közösségi tervezéssel. A különbség az, hogy a közösségi tervezés a teljes tervezésbe vonja be a polgárokat, a városrészi költségvetés csak a javaslattételbe és a döntésekbe.)

A Képviselő-testület 2019 novemberi határozata döntött a folyamat megkezdéséről. 2020-ban az önkormányzat a körzetek képviselőivel együtt dolgozva meghatározta a városrészek pontos, utcánkénti körzethatárait. Ezt követően az építményadó befizetések városrészenkénti lebontása is megtörtént.

2021 januárjában indítjuk tájékoztató kampányunkat, melyet az online és offline javaslattétel hetei követnek. Ezek után lehet a bejövő javaslatokról szavazni. Arra fogjuk buzdítani a város polgárait, hogy csatlakozzanak a projekthez, küldjék be ötleteiket és szavazzanak. Így együtt fogjuk eldönteni, hogy mire és milyen ütemezésben költjük el befizetett adóforintjainkat.