2013. február 8., 12:35
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 11 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Még alig kezdődött el az új év, a szentendrei Musica Beata Vegyeskar máris tele van jobbnál jobb ötletekkel és lelkesedéssel. Új művek tanulása, fellépések, kapcsolattartás testvérkórusokkal, és közös kirándulás szerepel az idei tervek között.

A vegyeskar 63 évvel ezelőtt alakult. Alapítója Kovács Lajos karnagy, az idén lenne 100 éves. Halála után lánya, Wolfné Kovács Zsuzsanna irányította a kórust, majd 2011-től pedig Bokorné Forró Ágnes vette át a karnagyi teendőket.

Az elmúlt év is gazdag volt programokban. Nyáron szlovéniai utazáson vettek részt a kórus tagjai. A szeptemberi évadkezdés az egykori alapító, Kovács Lajos karnagy halálának 20. évfordulójára való megemlékezéssel indult, és ezzel egyidőben fogadták a német testvérkórust, a Veilsdorfi Vegyeskart. A két kórus 2012. szeptember 30-án közös koncertet adott a szentendrei Keresztelő Szent János Plébániatemplomban.

Októberben Kiskunfélegyházára utazott a Musica Beata vegyeskar. A Móra Ferenc Művelődési Központban a „Zene mindenkié!” című hangversenyen a helyi Zenebarátok Kórusával és a kecskeméti Nemesszeghy Márta Vegyeskarral együtt tisztelegtek a nagy magyar zeneszerző, Kodály Zoltán emléke előtt, születésének 130. évfordulója alkalmából.

Az év egyik kiemelt eseménye volt az adventkor adott karácsonyi koncert a szentendrei Péter-Pál templomban. December 16-án, vasárnap este 7 órakor telt ház várta a fellépőket. Megható volt látni a nagy érdeklődést – még a templom karzatán is állt a hallgatóság. A műsorban Kodály, Rachmanyinov, Gounod, Händel, Demény, Bárdos, Adam és Gruber kórusművek szerepeltek. Az előadás sikerében jelentős szerepük volt a közreműködő művészeknek: Brezanóczy János és Józsa Botond – ének, Zakar Katalin – hegedű, Pap Angéla – hegedű, Négyessy Katalin – gordonka, Hornyák Dávid – nagybőgő, Wolf Péter – zongora, emelték az előadás színvonalát. A templom csodálatos akusztikája hozzájárult a fellépés emelkedett hangulatához, és méltó volt az ünnepváráshoz. A kórus még fel sem ocsúdott a siker hangulatából, két napra rá, december 18-án, már a budapesti Operaház előtt adott újabb koncertet az adventi vásár látogatóinak. A 2013-as év is számos izgalmas feladatot tartogat a kórus tagjai számára. Szeretettel várják a jó hanggal rendelkező, a zene iránt elkötelezett, szorgalmas jelentkezőket.

A Pro Urbe díjas Musica Beata kórus alapítványa, a Harmónia Alapítvány támogatókat keres.

Kérjük, támogassa a nagyhírű együttest, amely fellépéseivel megszínesíti a város életét, és tovább öregbíti Szentendre hírnevét.

Kérjük, ajánlja fel az SZJA 1%-át a kórus javára! Adószámuk: 19175481-1-13.

 

Orgoványi Anikó