2017. július 12., 11:32
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 7 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A Határtalanul pályázat „Közös múltunk, közös értékeink” témájú program keretében a Váci Szakképzési Centrum Petzelt József Szakgimnáziuma és Szakközépiskola tanulói az iskolai év végén Erdélyben, Székelyudvarhelyen jártunk. A pályázat 32 diáknak és 4 kísérő tanárnak tette lehetővé, hogy már másodszor felejthetetlen élményeket gyűjtsünk, és egy életre szóló barátságot kössünk a Kós Károly Szakképző Iskola tanáraival és diákjaival.

Megismertük Erdély természeti szépségeit, az ott élő emberek hagyományait és gyönyörű épületeit. Közös gyökereink révén a búcsúesten táncházzal és népdalok tanulásával mélyítettük el barátságunkat. Reméljük, hogy jövőre is találkozhatunk!
Takácsné Zimányi Mónika
projektvezető