2015. május 19., 14:27
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 9 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A Pilisi Parkerdő Zrt. és a Budakeszi Vadaspark heti hírei turisták, erdőben sétálók, kerékpáros kirándulók, a pilisi erdők és az élővilág szerelmesei számára.

Jégkár utáni helyreállítások a Pilisi Parkerdőben

A tavaly decemberi jégkár a Pilisi Parkerdő Zrt. 65 ezer hektáros területének közel egyharmadát érintette, ebből több mint 9000 hektár súlyosan károsodott. Az erdőgazdaság a téli és tavaszi időszakban folyamatosan dolgozott a károk helyreállításán, melynek a legfrissebb, 2015. április végi adatok szerinti eredményeiről a következőkben számol be. A mentesítési munkálatok a nyári időszakban is folytatódnak és várhatóan 2016-ra is áthúzódnak.

A jégkár számos frekventált erdei és turistautat, valamint kirándulóhelyet is megrongált, a Pilisi Parkerdő Zrt. szakemberei elsőként legfőképp ezekre a helyekre összpontosították az erőforrásokat: a veszélymentesítésnek köszönhetően így máig közel 1300 kilométernyi erdei és turistautat tettek rendbe és szabadítottak fel – köztük nemrég a Dobogókő környéki leglátogatottabb útvonalat, a Thirring-körutat. Helyreállítottak több mint 100 kilométernyi, erdőfelújítást védő kerítést is, ami az egyik legfontosabb feladat volt az erdők megóvása érdekében.

A jégkár által érintett területből 9250 hektáron súlyosan károsodott az erdei életközösség gerincét alkotó faállomány. A legtöbb helyen szakértő beavatkozás szükséges a mihamarabbi helyreállításhoz. Az utak járhatóvá tétele után a tél folyamán megkezdődött a kármentesítés, a sérült faanyag elszállítása a területről. Április végéig 530 hektáron már befejeződtek a munkálatok, további 5000 hektáron pedig folyamatban van a kárelhárítás. A munka nagyságrendjét jól szemlélteti, hogy mintegy 3300 hektárra minden lehetséges kapacitás felhasználása ellenére sem jutottak még el a szakemberek.

A kárfelszámolás során a lehető legtöbb helyen olyan kíméletes fakitermelési technológiákat alkalmaznak, mint a kézi közelítés, a lovas fogattal vagy kötélpályával történő faanyagmozgatás. Az erdészek a helyreállítás során az erdő természetes regenerálódó képességét igyekeznek segíteni. A munkálatok során a Pilisi Parkerdő szakemberei a sérült fákat a károsodás mértéke szerint kategóriákba sorolják, és lehetőség szerint minden olyan egyedet visszahagynak, amelyek életképes korona fejlesztésére alkalmasnak látszanak. Talaj- és természetvédelmi szempontok alapján egyrészt mozaikszerűen maradnak vissza olyan erdőrészletek, amelyekben semmiféle beavatkozást nem végeznek, másrészt az egész károsodott területen összefüggő hálózatban hagynak hátra földön fekvő és lábon álló holt faanyagot. Mindez biztosítja az erdei ökoszisztéma szempontjából rendkívül értékes, az élővilág számára élőhelyet nyújtó korhadt faanyag jelenlétét.

Az erdészeti és természetvédelmi hatósági engedélyek alapján a kármentesítési munkák a vegetációs időszakra, azaz nyárra is kiterjednek majd, így egész évben számítani kell a kirándulóhelyeket is érintő munkavégzésre. A kármentesítés nehéz terepen folyik, embert próbáló, és sokszor veszélyes feladatot jelent a szakemberek számára, az érintett terület pedig jelentős, ezért a munkálatok várhatóan 2016-ra is át fognak húzódni.

A jégkár miatt körülbelül 130 hektáron kell majd erdőfelújítást (ültetéseket) végezni. A legelső mentesített területeken áprilisban megkezdődhettek az ültetések, így több tízezer kocsánytalan tölgyet, bükköt és hegyi juhart ültettek. A nagyobb területet érintő erdősítések a Budai-hegység és a Gödöllői-dombság elpusztult fenyveseiben ősszel folytatódnak, már a LIDL üzletlánc támogatásával, aki facsemetékkel támogatja a Parkerdő erdőfelújítási munkáit.

A Pilisi Parkerdő Zrt. a jégkármentesítési munkálatok mellett sem függesztette fel közjóléti, turisztikai beruházásait; ebben az évben is több érdekes és különleges fejlesztéssel járul hozzá a Bejárható Magyarország Program sikeréhez. E fejlesztések egyikét, a piliscsabai Nagy-Kopaszon felépült Dévényi Antal-kilátót június 12-én adják át a természetjáró közönségnek.

A Pilisi Parkerdő Zrt. további heti hírei:

Nyári táborok a Pilisi Parkerdő erdei iskolái szervezésében

Mogyoró-hegy:

A visegrádi Madas László Erdészeti Erdei Iskola 2015-ben is várja az egyénileg jelentkező gyermekeket nyári természetvédelmi táborába. Lehetőség van szállással és szállás nélkül, napközis formában is igénybe venni a tábort.

A tábor időpontja:

  1. turnus: NAPKÖZIS TÁBOR
  2. június 22-26. (H-P)

Részvételi díj napközis formában: 12.650.-Ft.

A részvételi díj tartalmazza az étkezés díját (hétfőtől péntekig ebéd, az esti vadles napján meleg vacsora), valamint a programdíjat vadlessel.

Érkezés: hétfőn 9-10 óra között, távozás pénteken 15:30-16 óra között.

  1. turnus: OTTALVÓS TÁBOR

Részvételi díj szállással, napi háromszori étkezéssel és programmal: 26.540.-Ft

A részvételi díj hétfőtől csütörtökig tartalmazza 4 éjszaka szállás díját, hétfőn ebéd-vacsora, kedden, szerdán és csütörtökön a reggeli-ebéd-vacsora, pénteken pedig a reggeli-ebéd díját, továbbá hétfő délelőttől péntek délutánig a természetismereti programokat esti vadlessel.

Jelentkezés az alább letölthető lapokon lehetséges.

Napközis tábor:

_user/browser/File/letoltes/2015/Egy%C3%A9ni%20jellap2015-NAPK%C3%96ZIS.doc

Bentlakós tábor:

_user/browser/File/letoltes/2015/Egy%C3%A9ni%20jellap2015-BENTLAK%C3%93S.doc

A jelentkezési lapot az emh1988@gmail.com címre kérjük küldeni!

Jelentkezési határidő: 2015. június 1.

Hármashatár-hegy:

Szeretettel várják a 6-14 éves gyerekeket a Hármashatár-hegyi Erdei Iskola erdei élménytáboraiba.

Helyszín: Hármashatár-hegyi Erdei Iskola (1 hektáros, bekerített erdős parkban)

A hely különlegessége, hogy az erdei iskola a Hármashatár-hegy csúcsán, 480 méter magasban, a város felett helyezkedik el, hatalmas öreg tölgyek és feketefenyők ligetében. A tábort ezen a varázslatos helyen rendezik meg, ahol a hegytetőt mindig körüllengő kellemes szellő és a liget fái még a nyári nagy melegben is biztosítják a különleges erdei klímát és a friss levegőt. Az erdei iskola esős időben is menedéket nyújt és otthont ad az érdekes és értékes programoknak, játékoknak, kézműves tevékenységeknek.

Áttekintés – nyári táborok

Tábor neve Célcsoport Vezetők Időpont
1. Zene az erdőben 6-12 év Erdélyi Atilla, Hornig Balázs 2015. június 29 – július 3.
2. Erdőajándéka tábor 6-12 év Szabó Miklós, Szabó Cecília 2015. július 13 – 17.
3. Tanulj könnyedén fejlesztő kézműves- és kalandtábor 7-12 év Kelemen Zsuzsanna, Sárközi Zsuzsanna, Szabó Miklós 2015. július 20 – 24.
4. Német nyelvű erdei kalandtábor 7-12 év Dr. Lengyel Atilla, Németh Péter, Erdélyi Tünde 2015. július 27 – 31.
5. Túlélő – élet az erdőben tábor 9-14 év Komló Aurél, Perényi Dorka 2015. augusztus 10 – 14.

Megközelíthetőség: 65-ös autóbusz végállomásától (Szépvölgyi dűlő) 30 perc sétával, illetve autóval.

Amit biztosítunk: étteremből rendelt meleg ebéd, naponta friss gyümölcs, uzsonna, friss erdei üdítőital (menta, citromfű, szederlevél), foglalkozásokhoz szükséges anyagok, szerszámok.

A tábor maximális létszáma: 24 fő.

Részvételi díj: 27.000 Forinttól

Jelentkezni június 30-ig lehet űrlap kitöltésével (http://www.erdoajandeka.hu/nyari-taborok), vagy telefonon: Szabó Miklós erdőmérnök, tanár (06/20-954-22-52)