2018. október 30., 11:53
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 5 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

November 4-én második alkalommal rendezik meg Szentendrén a Panorámafutást. A tavalyi sikeres verseny után idén is közel 1000 futóra számítanak, köztük sok szentendrei lakossal. A verseny zavartalan lebonyolítása érdekében már 3-ától útlezárásokra van szükség, melyek miatt a szervezők a lakosság, a kereskedők és a közlekedők türelmét kérik.

A futóverseny a Duna sétányt, Duna korzót és az óváros területét érinti. Forgalmi változások a verseny napján:

A Duna korzóra, valamint a Futó és Görög utcákba reggel 8:00-ig déli irányból a Bükkös pataktól be és ki lehet hajtani. 8:00 és 15:00 között már csak kifelé lehet autóval elhagyni ezt a területet, és a verseny futamok alatt pár perc várakozásra is kell számítani. Északi irányba reggel 7:00-15:00-ig a Rév utcáig kerül lezárásra a Duna korzón. A Péter Pál utca lezárása miatt forgalmi változás lesz, a Kucsera utcát a Bajcsy-Zsilinszky utca felől lehet megközelíteni, a Gőzhajó utcán pedig a verseny napján fent, a Rab Ráby téren keresztül lehet ki- és behajtani.

Kérjük, hogy a futó útvonalon, a Péter Pál utcán, a Lázár cár téren, valamint a Lázár cár tér és Rév utca között a Duna korzón november 4-én 7:00-15:00 óra között ne parkoljanak!

Kérjük a tisztelt lakosság szíves együttműködését és türelmét!

A rendezvény miatt 2018. november 3-án 15:00 órától 2018. november 4-én 18:00 óráig az alábbi forgalomkorlátozásokat vezetik be:

  • Duna korzó: a Bükkös pataktól a Péter Pál utcáig a Duna felőli sáv november 4. 08:00-15:00
  • a Péter Pál utcától a Lázár cár térig november 3. 15:00 órától november 4. 18:00-ig
  • a Lázár cár tértől a Rév utcáig a teljes úttest, a Rév utcától a Waterfront Hotel szervizútig a Duna felőli sáv november 4. 07:00-15:00
  • Duna-parti sétány szervizút november 4. 07:00-15:00
  • Bogdányi út – Fő tér kordonokkal elválasztott 2,5 m sáv a futóknak november 4. 07:00-15:00
  • Péter Pál utca november 4. 07:00-15:00
  • Lázár cár tér november 4. 07:00-16:00

Panorámafutás Szentendrén

Időpont 2018.11.04.

Rajt és cél: Szentendre, Duna-korzó

Táv: 8 km , 10 km

Program:

2018.11.04.
7:30-12:30 Rajtszámátvétel
(Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium, Rákóczi  F. u. 6.)
8:45 Bemelegítés 8 km távra
9:00 Rajt 8 km
10:30 Eredményhirdetés 8 km 

10:45 Bemelegítés 10 km távra
11:00 1.Rajt 10 km 5:30-9 perc/km BETELT
12:45 Bemelegítés 10 km távra
13:00 2.Rajt 10 km <7:00 perc/km
14:30 Eredményhirdetés 10 km

Frissítés: 2, 4, 6, 8 km és a célban

Díjazás:  abszolút első 3 nő és férfi.

Befutóérmet a célbaérésnél minden sikeres teljesítő kap.

Részletes versenykiírás a www.panoramafutas.hu oldalon, a szentendrei versenyre vonatkozó információk: http://panoramafutas.hu/panoramafutas-szentendre/