2014. július 9., 15:31

Minden stílust kiszolgál az idei Őszi Sokadalom

„Az előző évekhez hasonlóan, augusztus utolsó hétvégéjén, azaz 28. és 31. között kerül sor az Őszi Sokadalom 2014-es kiadására, mely alkalommal ismét az értékszüretre, azaz a kirakóvásárra és a színvonalas programkínálatra fektetjük a hangsúlyt”, emelte ki Bokor Tibor polgármester az idei első, városnapokat érintő sajtótájékoztatón. Mint mondta, a tavalyi 130 kirakodó számát idén is szeretnék tartani, hiszen a termék- és a kézműves vásár az elsődleges profilja az Őszi Sokadalomnak. Jövő héttől várják a vásárosok jelentkezését, a helyek száma korlátozott!

„Reményeink szerint ki tudunk alakítani egy piaci részt is, ahol elérhető áron be lehet majd szerezni a szezonális zöldséget, gyümölcsöt, hiszen ez a periódus egyben az eltevések, télire való felkészülés időszaka is”, fejtette ki a városvezető, megtoldva az információt azzal, hogy érdekességekkel is készülnek, de eme részletekre egy későbbi alkalommal térnek vissza.

Ménessy Kinga, az Őszi Sokadalom főszervezője a fellépők sorát ismertette. „Úgy érzem, az idei programkínálatunk igen sokoldalú, igyekeztünk minden zenei irányzatot, illetve minden korosztályt kiszolgálni. Közkívánatra lépnek fel többen is a sokadalmi színpadon, ezek közül első és legfontosabb vendégünk az Edda Művek lesz.” Bokor Tibor egyéni preferenciája adta az ötletet a sokak által kedvelt Balkan Fanatik zenekar meghívására, de itt lesz a visszatérő Takáts Tamás Blues Band, az eurovíziós Kállay-Saunders András, valamint Péter Szabó Szilvia, a NOX együttes egykori énekesnője is. Ugyancsak közkívánatra lép fel a Dancs Annamari–Kerényi Miklós Máté duó, a Budapesti Operettszínház táncos-komikus párosa, színvonalas, élő zenekaros operett-musical produkciójával. Újdonságnak számít az alternatív irányzatok jeles képviselője, a Szabó Balázs Bandája, akik Kézdivásárhelyen először lépnek fel, valamint az elmúlt időszak tehetséges felfedezettje, Cserpes Laura. A helyi zenekarok is képviseltetik magukat: a Silver Proof kifejezetten erre az alkalomra „jön újra össze”, de színpadra lép az Ego Sum és a MiniSnaps is. „A helyi zenekarok továbbá egy új, meglepetés zenés programban is megmutathatják magukat, erre a továbbiakban részletesen visszatérünk”, fogalmazott sejtelmesen a főszervező. Ugyancsak helyi zenekaroknak számítanak – ha nem is kézdivásárhelyiek – a Bagossy Brothers Company (Gyergyószentmiklós), a Mercedes Band (Sepsiszentgyörgy) és a Face Today (Székelyudvarhely) is, akik szintén a zenés programok lajstromát színesítik.

„Az idei városnapokra szánt összeg 250 ezer lej, melyet ezúttal is tartani igyekeztünk, ebből kb. 100 ezer lej a támogatások értéke, 60 ezer lej a területbérekből jön be, a többit a helyi költségvetésből teremtjük elő. Tudni kell, hogy az Edda Művek kifizetése a fellépőkre szánt költségvetés felét emészti fel, de a több mint kétórás produkció kérdés nélkül megéri az áldozatot”, fejtette ki a polgármester.

www.oszisokadalom.ro

« 2023. szeptember » loading...
h K s c p s v
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
hét 25

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
hét 25

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.
hét 25

Mozdulj, Szentendre!

szeptember 2. - szeptember 30.