2016. április 30., 19:48
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 8 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatására az Emberi Erőforrások Minisztériumának Család,- Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézete által kiírt pályázat keretében Szentendre Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be 2015-ben, melyet sikeresen elnyerve egy éven keresztül valósultak meg a hivatal pályázati céljának megfelelő szakmai tevékenységei és programjai.

Az április 30-val zárult projekt ideje alatt az alábbi szakmai tevékenységek megvalósítására került sor, a pályázat során megjelölt fő célok mentén:

  • A család és a munkahely kapcsolatépítése érdekében számos közösségi, csoportos program jött létre, köztük kiállítás- és színházlátogatások, családi mikulás ünnepség, vagy olyan különböző városi eseményeken való csoportos részvételek, mint amilyen pl. a Városi Jelmezbál is volt.
  • A második kiemelten kezelt cél, – a munkahelyi vezetők és beosztottjaik kapcsolatépítésének erősítése, valamint a hivatal iránti lojalítás növelése – kapcsán bevezetésre került a havi dolgozói fórum és a belső hírlevél rendszer, együtt indultak el a kollégák különböző társadalmi felelősségvállalási programokon (szemétszedési akciók, jótékonysági futóversenyek, stb.), kiállítást nyílt “Alkotó Városháza” címmel a munkavállalók művészi munkáikból, valamint bevezetésre került a hivatalon belüli nyelvi képzés is, melyen a dolgozók csaknem 2/3-a vett részt.
  • Végül, de nem utolsó sorban természetesen kiemelt szerepet kapott a project kivitelezése során a családokon belüli minőségi időtöltés és így közvetve a munkavállalók rekreációjának kérdése, melyet különböző belépőjegyek és bérletek díjmentes biztosításával, valamint a gyermekek nyári táboroztatásához történő támogatással biztosított elsősorban az Önkormányzat a munkavállalói számára.

A munka természetesen a pályázat lezárásával sem állt meg, sőt már javában folyik a nyelvi képzés második része a hivatal saját forrásainak a terhére, valamint továbbra is rendelkezésére áll minden munkavállalónak a díjmentes úszodabérlet használat. Emellett számos további program előkészülete is megkezdődött, melynek eredményes megvalósíthatósága érdekében természetesen az idei pályázaton is szeretne majd elindulni az Önkormányzat.


A projekt támogatója:

 

CSINI_logo           emmi_color-cmyk