2015. március 30., 10:25
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 9 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A Szentendrei Tavaszi Fesztivál ideje alatt, április 11-én szombaton 15 órától a Városháza dísztermében (Városház tér 3.) adnak koncertet magyar és külföldi orvos-muzsikusok. A nagyszabású komoly- és könnyűzenei koncertre a belépés díjtalan.

Az orvos-koncert sorozat szervezője az Asklepios-Med egészségügyi, kutató-fejlesztő és szolgáltató intézmény alapító-vezetője, dr. Palotás András, aki célul tűzte ki, hogy az egészségügyben dolgozó, művészetben is aktív kollégái részére bemutatkozási lehetőséget teremt az ország komoly kulturális hagyományokkal rendelkező városaiban. A programban operarészletek, kórusművek, klasszikus dalok és hangszeres művek, sanzonok, jazz és könnyűzenei slágerek valamint táncprodukciók szerepelnek, hazai és külföldi orvosok és egészségügyi dolgozók előadásában. (A koncert NEM a Magyarországi Orvos Muzsikusok Egyesületének szervezésében jött létre)
A koncertet megnyitja: dr. Palotás András orvos, kutató, festő
Köszöntőt mond: Verseghi-Nagy Miklós polgármester
Műsor:

Komolyzenei blokk

Operisták

Bihari Adél fül-orr-gégész (Honvéd-kórház – Állami Egészségügyi Központ, Budapest): ének

Naményi Miklós tüdőgyógyász (Veszprém-megyei Tüdőgyógyintézet, Farkasgyepű): ének

Terék Blanka gyógyszerész (Pajzs gyógyszertár, Budapest): ének

Terék Katalin tüdőgyógyász (dr. Romics László Egészségügyi Intézmény, Érd): ének

Pető József villamosmérnök (Ericsson Magyarország kft, Budapest): ének

Kovács Ildikó zenetanár (Csermák Antal zene-iskola, Veszprém): zongora

program

Gioachino Rossini: Petite messe solennelle (részletek

Domine Deus (PJ, LKI)

O salutaris hostia (BA, LKI) Quoniam tu solus sanctus (NM, LKI) Qui tollis peccata mundi (BA, TB, LKI) Gratias agimus tibi (NM, TB, PJ, LKI) Agnus Dei (TB, LKI + BA, NM, TK, PJ)

Farid Fadel szemész (Memorial Institute of Ophthalmology, Giza, Egyiptom): zongora, ének

program

Franz Schubert: Scherzo (A-dúr zongora-szonáta, D. 959)

Stephen Adams: The holy city

Csaba Attila rheumatológus (Szent Lázár megyei kórház, Salgótarján): száj-harmonika

program

Sarah Flower Adams: Közelebb, közelebb, Uram hozzád

Gian Mario Soggiu urológus (magán-praxis, Olbia, Szardínia, Olaszország): zongora

program

Liszt Ferenc Dante-szonáta

Liszt Ferenc: Transzcendens etűdök No12 (hóvihar, hópelyhek)

Liszt Ferenc: Mefisztó-keringő (Két epizód Lenau Faustjából)

Liszt Ferenc: h-moll szonáta (részletek)

Stumpf Imre pszichiáter (magán-praxis, Gmunden, Ausztria): ének

Balázs Éva, zongora és zene-tanár (Szent István király zene- művészeti iskola, Budapest): zongora

program

Robert Schumann: Dichterliebe (részletek)

Francesco Paolo Tosti: Sogno

Vincenzo Bellini: Rodolfo gróf áriája (Az alvajáró)

Gaetano Donizetti: Me voglio fa’na casa

Kodály Zoltán: Hej, a mohi hegy borának

Kodály Zoltán: El kéne indulni (Székelyfonó)

Sipos Andrea hematológus (Szent László kórház, Budapest): ének

Balázs Éva zongora és zene-tanár (Szent István király zene- művészeti iskola, Budapest): zongora

program

Georg Friedrich Händel: Rejoice greatly (Messiás)

Georg Friedrich Händel: Piangerò la sorte mia (Julius Caesar Egyiptomban)

Kelemen László háziorvos (magán-praxis, Budapest): hegedű

Lakatos János kardiológus (Árpád-házi Szent Erzsébet szak-kórház, Tata): cselló

Kolbe Ilona gyógyszerész (CycloLab Kft, Budapest): zongora

program

Franz Joseph Haydn: G-dúr trió No39, II-III. tétel (Poco adagio, Rondo a l’Ongarese)

Kolbe Ilona gyógyszerész (CycloLab kft, Budapest): zongora

Karlócai Kristóf kardiológus (Semmelweis Egyetem, Budapest): cselló

Greschik István kardiológus (Szent János kórház, Budapest): hegedű

Kollár Edit ügyvéd (magán-praxis, Budapest): hegedű

Sághy Katalin papír-restaurátor (magán-praxis, Budapest): brácsa

program

Antonín Dvořák: A-dúr zongora-ötös, opus 81, I. tétel / Piano quintet in A-major, opus 81, No1

Ouanphanivanh Edina radiológus (Semmelweis Egyetem, Budapest): hegedű

Rudas Anna belgyógyász (Szent György kórház, Székesfehérvár): hegedű

program

Bartók Béla / Béla Bartók: 44 duó két hegedűre (részletek)

Szent György kórus (Szent György kórház, Székesfehérvár)

karnagy: Tóka Szabolcs orgonaművész és zenetanár (Vörösmarty Mihály művészeti iskola, Kápolnásnyék) kórus-vezető: dr. Juhász Árpádné (Szent György kórház)

kórustagok: a Szent György kórház 28 egészségügyi dolgozója

program

César Franck: Panis angelicus (részlet) Selmeczi György: Millenniumi óda

Camille Saint-Saëns, Angelo Dias: Ave Maria Marc Shaiman: Követni fogom

Oliver Ognio: Utazó muzsikusok Eugene Butler: Music is my life

Giovanni Chetta gyógytornász, természet-gyógyász (magán- praxis, Arcore, Olaszország): ének

Szilágyi Enikő zongora-művész és zene-tanár (Kodály Zoltán zene-művészeti iskola, Debrecen): zongora

program

Ruggero Leoncavallo: Mattinata Ruggero Leoncavallo: Vesti la giubba (Pagliacci)

Giambattista de Curtis, Ernesto de Curtis: Torna a Surriento Giuseppe Verdi: Brindisi (La traviata)

Könnyűzenei blokk

Gyurkovics István háziorvos (magánpraxis, Budapest): harmonika n

program

André Verchuren: Style Musette Ivan Monti: Csárdás

Mosonyi Orsolya ápoló (Csolnoky Ferenc kórház, Veszprém): ének

program

Friderika: Édenkert

Bartha-Kapin Marianna gyógytornász (Péterfy Sándor utcai kórház, Budapest): fuvola

program

Magna cum laude: Vidéki sanzon

Luís Manuel Oliveira da Fonseca pszichiáter (Centro Hospitalar do Alto Ave, Guimarães, Portugália): ének, zongora, gitár

program

saját szerzemények a Homem (férfi) című albumáról

Szőke Judit asszisztens (Vaszary Kolos kórház, Esztergom): ének, zongora, gitár

Szőke Henrietta hallgató (Zsolt Nándor zene-iskola, Esztergom): ének, hegedű

program

Dobner Illés: Outro (örökké) Miriam Stockley: Perfect day

Deosil ezoterikus jazz együttes

Botond Gyula pszichiáter (Flór Ferenc kórház, Kistarcsa): szintetizátor

Kuli Ferenc igazgató (Czimra Gyula általános iskola, Budapest): ütő-hangszerek

program

Eblis, Maui és Hokhma című saját szerzemények

Nagy Linda ügyintéző (Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete, Budapest): ének

Szűcs Imre zene-tanár (József Attila művelődési ház, Kunmadaras): zongora

program

Alan Jay Lerner, Frederick Loewe: Wouldn’t it be loverly (My fair lady) Huszka Jenő: Mi kell a férfiaknak (Lili bárónő)

Horváth Jenő: Este fess a pesti nő (Ő sincs fából)

Kátai MediSong kórus (Kátai Gábor kórház, Karcag)

kórusvezető: Kátainé Nyakó Edit gyógytornász (Kátai Gábor kórház)

kórustagok: a Kátai Gábor kórház 18 egészségügyi dolgozója

program

Mary Lynn Lightfoot: Dona nobis pacem

Jerry Estes: Cantando con los amigos (Singing with friends) Dés László: A zene (The music)

Vígh Bertalan sebész (II. Rákóczi Ferenc kórház, Szikszó): ének

Fehér Eszter háziorvos (magán-praxis, Üröm): ének

kíséri: Déki-Lakatos Sándor és cigány-zenekara (Budapest)

program

Bicskei Dániel: Tudom én a gyógyulásnak mi a legjobb módja (VB) Gyémánt Ferenc: Szeretem a magyar nótát (VB)

Dankó Pista: Haragszik a feleségem (VB) Babusa Miklós: Halljátok cigányok (VB)

Siliga Miklós, S. Nagy István: Maradj velem (FE)

Eisemann Mihály, Szilágyi László: Maga nős ember, vagy boldog? (FE) Kálmán Imre, Harsányi Zsolt: Ringó vállú csengeri violám (Marica grófnő) (FE, VB) Kálmán Imre, Gábor Andor: Hajmási Péter, Hajmási Pál (Csárdáskirálynő) (FE, VB)

Kálmán Imre, Martos Ferenc: Húzzad csak kivilágos virradatig (Csárdáskirálynő) (FE)

Táncbemutató

Boróka néptánc-csoport (dr. Kenessey Albert kórház, Balassagyarmat)

tagok: a kórház 14 egészségügyi dolgozója

program

Rimóci és szatmári táncok

Zumba nővérek

tagok: Szentendre és térsége egészségügyi szolgáltatóinak 11 munkatársa

program

Latin-Amerikai kevert táncprodukció

Százszorszép hastánc-klub (Országos Onkológiai Intézet, Budapest)

tagok: az intézet 7 egészségügyi dolgozója

program

Ice queen

Szirének tánca

A program változtatásának jogát a szervezők fenntartják!