2015. május 18., 10:54
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 9 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A 2007-es születésű Zakar Ádám lett a legjobb a Korcsoportos Rapid Magyar Sakk Bajnokságon az U-8-as mezőnyben. Az első osztályos szentendrei fiú nyakába május 2-án akasztották az aranyérmet a hajdúböszörményi verseny szervezői, akik szó szerint megizzasztották a sakkpalántákat:  9 (!) fordulót kellett ugyanis teljesíteniük, körönként maximum 40 perces versenyidővel.


„Sikk a sakk”
A kétnapos viadalon „feketén-fehéren” kiderült, hogy mind a mai napig népszerű a sakk idehaza. Lelátók ugyan nem voltak, de így is több száz szülő, szimpatizáns zsúfolódott össze a hajdúsági mezőváros tornacsarnokában, hogy az összesen 12 korcsoport legjobbjaiért szurkolhasson. A focipályák hangzavarával ellentétben itt néma csendben zajlott a küzdelem, de nem érzelmek nélkül! A vesztes csemeték általában sírtak, a győztek lurkók pedig diadalittasan tájékoztatták a szüleiket a matt után.

„Mattra játszik”
Nos, a Hüsi SC-ben játszó Zakar Ádámnak a leggyakoribb szava a „nyertem” volt. Egymás után hétszer mondta a zsűrinek, hogy győzött, azaz, mattolta az ellenfél királyát. A rend kedvéért a végén még egy döntetlen és egy vereség bejött, de ez már nem számított: a dobogó legmagasabb fokára az augusztusban 8 éves szentendrei fiatalember állhatott. Zakar Ádám egyébként már 2014-ben is megismerhette a siker ízét. Tavaly a többi között az Országos Óvodás Sakkbajnokságot, a budapesti Lauder Sakkfesztivált és a Sakksarok Grand-Prix versenysorozatot is megnyerte.

„Tusi-tanítvány”
Ádám sikerében elévülhetetlen érdemei vannak Tusák Józsefnek, aki kezdettől fogva az edzője a magyar bajnoknak. A szentendrei sakkozó mestere az országos viadal után azt mondta: tanítványa sikerének kulcsa, hogy nem csak nézi, de látja is a mezőket a sakktáblán. „Nagyon ritka tulajdonság az övé: a sakklátás. Vagyis képes ilyen fiatalon előre gondolkozni akár 3-4 lépést is” – érzékeltette Ádám erényeit Tusák József, azaz „Tusi bácsi”, aki majd négy évtizede oktatja páratlan eredményességgel a szentendrei fiatalokat a sakk fortélyaira.

„Európa-bajnokság előtt”
Ami a jövőt illeti, a hazai versenyek után Tusák Józsefék szeretnének nemzetközi vizekre evezni. Az U8-as magyar bajnoki cím ugyanis jó eséllyel kecsegtet például a soron következő, 2015-ös Rapid Európa Bajnokságon is, amit július végén rendeznek Szerbiában. A biztató eredmények ugyanakkor csak az érem egyik oldalát jelentik, a másikban a megnövekedett edzés- és versenykiadások vannak. Ezért a szentendrei tehetség a zakaradam@gmail.com címen keresi pólójára a helyi támogatók emblémáit, azaz szponzorálási szándékát.

Created with Nokia Smart Cam